Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának házigazdája

Thumbnail for 6499334

Februárban lapunk is beszámolt arról, hogy amikor a kormányinfón szóba került a Pride korlátozása, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a józan ész bizonyítja, hogy a felvonulás káros a gyerekek testi-lelki fejlődésére, és szerinte családos ember a Pride közelébe nem szokott menni, hanem elkerüli azt a részét a városnak.

Gulyás kijelentésére akkor Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu is reagált az Instagram-oldalán.

De, szokott. És nagyon jól érezte magát. »Ilcsi, 2 gyermek édesanyja”

fogalmazott akkor műsorvezető.

Kevesebb mint egy hónappal később Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály, ami így hatályba is lépett. A gyülekezési törvény ellen azóta több alkalommal is tüntettek a fővárosban, a Budapest Pride pedig nemrég bejelentette, hogy a megnyitó házigazdája idén Lilu lesz.

Idén ő lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője. ???? Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. ????️‍???? Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz ????

– olvasható a rendezvény hivatalos Instagram-oldalán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

The post Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának házigazdája first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest