Lola a Sztárboxról: Hamarabb megütök valakit, minthogy üzengessek

Thumbnail for 6163321

November 3-án kerül sor az idei Sztárbox szuperdöntőjére, melyben Lola a pehelysúlymezőny bajnoki övéért versenyzik majd, Schóbert Lara lesz az ellenfele. Az énekesnő ma a Reggeli vendége volt, ahol elmondta, úgy véli, az influenszerrel nagyon kiegyenlítettek az esélyeik és biztos abban, hogy mindketten felkészülten lépnek majd a ringbe.

A beszélgetés során a meccseket megelőző üzengetés hagyományáról is kérdezték Lolát. A műsorvezetők érdeklődésére az énekesnő elárulta, hogy emlékei szerint Schóbert egy interjúban azt mondta, ki akarja őt ütni, ő azonban nem híve az üzengetésnek.

Azt gondolom, hogy egyébként mi korosztályban is máshol vagyunk egy kicsit, és én elhiszem, hogy ugye őt viszi ez a lendület. Engem is visz a lendület. Nekem az Eszter [Földes Eszter – a szerk.] is üzengetett. Egyébként nem esik jól senkinek, de úgy beindítja benned a felkészülést, hogy de jó, eljött az utolsó kettő hét. Valahogy azt érzem, nekem az vált be, hogy így csendben készülök

– mondta a műsorban Lola, hozzátéve: mivel kedveli az influenszert, nem szeretne neki üzengetni a meccs előtt, abban azonban biztos, hogy ha belépnek a ringbe, az fog nála bekapcsolni, hogy hónapok óta készül a döntő mérkőzésre.

Nem vagyok félős, mint ez kiderült. Várom a meccset, de üzengetni képtelen vagyok. Hamarabb megütök valakit, minthogy üzengessek, az az igazság

– jelentette ki.

The post Lola a Sztárboxról: Hamarabb megütök valakit, minthogy üzengessek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest