Korsós Judit, azaz Lola márciusban adta hírül, hogy kedvese eljegyezte őt, áprilisban pedig már arról számolt be, hogy úton van az első közös gyerekük, egy kislány.
Az énekesnő most a hot! magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy vőlegényével nemrég összeházasodtak. Először egy polgári esküvőn mondták ki egymásnak az igent, ahová csak a tanúik kísérték őket, majd egy hétfői napon egy hajón is összeházasodtak.
A helyszín nem is az én ötletem volt, az »akkori vőlegényem” találta ki, hogy ott legyen. Harmincnégyen voltunk végül, csak a családdal és néhány közeli barátunkkal ünnepeltünk
– idézte a Bors a kismamát, akinek elmondása szerint a férje is jócskán kivette a részét az esküvőszervezésből.
Mint ismeretes, az énekesnőt az édesapja és a nagyszülei nevelték fel. Nagy vágya volt, hogy édesapja kísérje majd az oltárhoz, ami így is történt. Nagymamája azonban már nem láthatta őt menyasszonyként.
Hiszek abban, hogy mindent látott, eszembe jutott néha, hogy vajon mit gondolna, mit mondana. Mama szerintem nagyon csípte volna a vőlegényemet, olyan típusú férfi.
Mint kiderült, Lolát egy meglepetés is várta az esküvőjén.
Nagyon szeretem a Fool Moon együttest, de képtelenségnek tűnt, hogy egy ilyen kis esküvőre le tudjam kötni őket. Az egyik sráccal egyeztem meg végül, ő eljött énekelni, de amikor felmentem a lépcsőn, hogy bevonuljak, ott állt az egész csapat, és előadták a Wedding Day című dalt. A csodás barátnőim leptek meg ezzel a fantasztikus ajándékkal! Majdnem lebukás lett belőle, mert az egyikük elhozta a gyermekét, és feltűnt nekem, hogy ki az az idegen gyerek. Véletlenül fent maradt a fedélzeten? Azt mondták, hogy a személyzet egyik tagja hozta el, így sikerült titokban tartani.
A buli végül fél 11-ig tartott, akkor még táncolt a kismama. Elmondása szerint várandósan is jól bírta a megpróbáltatásokat, noha nagyon izgult. A ceremónián pedig, amikor vőlegényével elmesélték a megismerkedésük történetét, többeknél eltört a mécses.
Én sírtam, de ő nem sírt. Persze ismerem őt, láttam az arcán, hogy mit érez… Maga a tudat is jó, hogy ilyen pillanatokat együtt megélhetünk. Így pedig, hogy kislányt várok, még különlegesebb volt az esküvő.
Az énekesnő egyébként egy Leya Couture ruhában ment férjhez, amit kizárólag őrá terveztek.
Egy sellő fazonú ruha mellett döntöttem, a pocakomat semmiképpen nem akartam takargatni. A ruha egyedi volt, az esküvő előtt három nappal varrták fel rá a csipkét kézzel, mert a többi anyag ugyan elasztikus volt, hogy a növekvő hasam miatt engedjen, ha kell, de a csipke erre nem képes. Imádtam a földig érő, hosszú ruhát, uszállyal, fátyollal együtt. A férjem már korábban látott benne, egy rooftopon készülődtem, odajött, csak ketten voltunk abban a pillanatban. Olyan meghitt volt minden…
– fogalmazott Lola, aki szerint végül minden pontosan olyan volt a lagzin, amilyennek megálmodta.
The post Lola férjhez ment first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu