Lola fél attól, hogy kislánya lesz?: „Nem akarom a gyerekemet terápiaként használni” címmel jelentetett meg cikket a Bors Loláról, amiben arról írnak, hogy az énekesnő állítólag mindig elszomorodik, ha saját gyerekkorára gondol, és fél attól, hogy lánya születik.
Az énekesnőnek nem tetszhetett a szöveg, ugyanis közösségi oldalán több gondolatot is jegyzett az írásról.
Nem tudom, hogy a Borsnál mi folyik mostanában, múltkor megírták rólam, hogy 6 milliós Hermès-táskával nyaralok. Nyilván nem volt igaz, de nem szóltam egy szót sem. Ma arra ébredtem, hogy szörnyű gyerekkorom volt, és félek attól, hogy kislányom lesz. A gyerekkorom csodás volt édesanyám nélkül is, mert az édesapám és a nagyszüleim mindent megtettek értem.
Lola azt írja, fontos, hogy beszéljünk a nehézségekről, neki például az édesanyjával nem alakult ki normális kapcsolata.
De ha ezt hozzák ki belőle az újságírók, akkor vajon megéri? Ezekhez a cikkekhez semmi közöm. És ezeknek a cikkeknek pedig ez lesz a vége…
– írta, majd dühös Facebook-kommentelőkről mutatott fotókat, akik őt becsmérelték.
Lola egyébként bő egy éve mondott fel a köztévénél:
The post Lola kiakadt a Bors napilapra: Múltkor megírták, hogy 6 milliós Hermès-táskával nyaralok, ma meg arra ébredtem, hogy „félek, hogy kislányom lesz” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu