Lotfi Begi szülővárosáról, Teheránról posztolt: „A szívem most is ott van”

Thumbnail for 6569152

Június 13-án kezdődött a konfliktus Irán és Izrael között. Az iráni áldozatok száma mára több mint 220-ra emelkedett, 70 nő és gyermek halt meg, míg a válaszcsapásokban idáig 8 izraeli vesztette életét.

Lotfi Begi, iráni származású DJ vasárnap a közösségi oldalán szólalt meg a történtekkel kapcsolatban, amit az nlc vett észre.

Ez a kép tavaly készült Teheránban – a szülővárosomban. Egy gyönyörű város, ahol az utcák tele vannak élettel, illatokkal, történetekkel és szeretettel. Ahol az emberek melegszívűek, erősek és méltóságteljesek – még a nehéz időkben is. Ma mégis rakéták zuhannak rá

– írta bejegyzésében a zenész, majd így folytatta:

A szívem most is ott van – azokkal, akik szenvednek, félnek, remélnek. És ugyanúgy megráz minden ártatlan élet elvesztése – legyen az Iránban, Izraelben vagy bárhol a világon. Remélem, hogy egyszer eljön a nap, amikor már nem a hatalom és a politika uralja az emberek sorsát, hanem a béke, a szeretet és a szabadság. Egy nyugodtabb, emberibb világ.



Arról, hogy a két közel-keleti nagyhatalom háborúja hova vezethet, az alábbi cikkünkben írtunk.

Kapcsolódó
Izrael megtámadta Iránt: mire számíthatunk?

Szalai Máté gyorselemzése.

The post Lotfi Begi szülővárosáról, Teheránról posztolt: „A szívem most is ott van” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest