Korábban már írtunk arról, hogy a 19. században kiépült, hideg vízbe helyezett, méretes famedencék, öltözőkkel és pihenőterekkel nem az első dunai fürdők voltak Budapesten. „Dunafolyami fürdő Pesten” ugyanis már 1788-ban létezett, legalábbis ezt a következtetést vonta le Mohácsi Gergely Testkultusz és tömegtársadalom – a budapesti strandfürdők alapításának rövid története című tanulmányában. Később a Margitszigettel szemben, a budai oldalon 1817-ben nyílt meg a Habsburg Birodalom katonáinak szánt úgynevezett „katonai úszó intézet”. Ezt követően vált elérhetővé a polgárok számára az Országház mellett a Scholtz-féle uszoda, ahol többek közt a Hajós Alfrédként ismertté vált Guttmann Arnold is tanult.

Az itteni uszodát 1912 májusában a Pesti Naplóban megjelent cikk szerint a Parlament urai először el akarták költöztetni, később viszont megbékéltek vele.

„Sőt, az uszodának hasznát látták a nyári obstrukció idején a férfiak részére szánt fürdőórákban, amikor a Justh-pártiak beosztották maguk között az időt, és délben turnusokban lementek az uszodába, és ha szükség volt rájuk, Eitner Zsigmond a kis erkélyről kiáltott le:

— Mádi Kovács, Justh János, Benedek, siessetek, zárt ülést akarunk kérni…

– olvasható a május 11-én megjelent riportban.

A Partizán a Pride alkalmából készített Karácsony Gergellyel egy interjút, melyben szó esett az egykori dunai fürdőházak újraépítésről. A fővárosi közgyűlés még 2024-ben szavazta meg a budapesti Dunafürdő (fauszoda) létrehozásához szükséges tanulmány készítését. A Dunafürdő Megvalósíthatósági Tanulmány írásában a Valyo – Város és Folyó Egyesület – is részt vett.

„A pesti és budai fürdőzés a Dunában a 19. század elején kezdődött, és már a kezdetektől túlmutatott a puszta szabadidős tevékenységen: mindig is városhasználati, társadalmi és kulturális kérdéseket vetett fel. Vajon csak edzett katonák úszhatnak a folyóban, vagy a polgárok számára is nyitva áll ez a lehetőség? Illendő-e a város közepén fürdeni? Ki engedheti meg magának ezt a kikapcsolódást? És egyáltalán: a Duna-partot árvízvédelemre kell használni, vagy közösségi strandként is működhet?

Az első Dunafürdők (vagyis vízen lebegő, általában fából készített medencék, amik lehetővé teszik a természetes vízben való biztonságos fürdést és úszást) az 1810–1820-as években épültek Pesten és Budán. Ezek a szezonálisan működő létesítmények rendszerint kabinsorral, kisebb-nagyobb medencékkel és fürdőkosarakkal rendelkeztek. Május 1-jétől szeptemberig tartották nyitva, majd a szezont követően vagy elvontatták őket más helyszínre, vagy szétszerelték, és a faelemeket télen raktárakban tárolták, hogy tavasszal újra felépítsék azokat” – olvasható a Valyo oldalán közzétett tanulmányban.

10 fotó

Az Ujság 1923. július 15-én megjelent számában a következőket írta:

A nagy hőségben természetesen nagyon megszaporodott a Dunában fürdőzők száma. Uszodába nem sokan mehetnek, hiszen a háború előtti nyolc uszoda helyett ma már csak a Fővárosi uszoda és két ingyenes uszoda áll a Dunán. A Scholtz-, a Beitscher-uszoda és a többiek megszűntek, mert tulajdonosaik »előnyösebbnek látták”, ha jó áron eladják az uszoda favázát. Ezért igen sokan fürdenek a szabad Dunában, annál is inkább, mert a strandfürdő ma már csak a jómódú emberek passziója lehet.

A megmaradt Dunafürdők a második világháborúban súlyosan megsérültek, helyrehozatalukra végül nem került sor, 1973-ban a rossz vízminőségre hivatkozva pedig teljesen betiltották a fürdőzést a város területén.

Februárban a Valyo arról számolt be, hogy 49 potenciális helyszínt vizsgált meg az új Dunafürdők létrehozásához.

The post Lubickolhatunk-e még egyszer a Parlament lábánál? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu