„Lesz egy hely, ahol a kormánynak kormányoznia kell, nem pedig mindenféle rémálom megvalósításán ügyködve bizonyítani, hogy az érvénytelen érvényes. Lesz egy hely, ahol a politikusoknak el kell számolniuk tetteikkel, nem lophatnak, nem áldozhatják fel a közösséget sohasem egyéni gazdagodásukért. Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak, Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek lenni. Lesz egy hely, ahol aztán Rogán Antal tényleg igazi bulibáró lesz. Csak éppen azon a helyen azt a bulit már nem Magyarországnak, hanem zártkörű partinak hívják majd” – idézi Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét Bita Dániel főszerkesztő-helyettes.
Az idézet a Leborotvált ország című könyvből származik, amely a szerző elmúlt 15 évben megjelent publicisztikáiból válogat, Haza, igazság – baloldal, orbánizmus alcímmel. Eredetileg 2016-ban jelent meg, és mint a könyv a Turbinában tartott, februári bemutatóján is elhangzott, három nappal később bezárták a lapot, amelyben megjelent: a Népszabadságot.
Jóstehetségednek egyfajta sajátos bizonyítékaként eltelt azóta majdnem 10 év, és akkor az a kérdésem, hogy lesz-e ilyen hely?
– hangzik a kérdés a beszélgetésen, amelyet most minden olvasónk egészében megtekinthet. Kiderül belőle, mit tart a szerző a NER legradikálisabb korszakának, miért gondolja mindenképp korszakhatárnak az idei áprilist, és mit tart a hazai politikai rendszernél is egyértelműbb és veszélyesebb fenyegetésnek a magyar liberális demokráciára.
The post „Ma is leírnám, hogy nem lesz többé liberális demokrácia Magyarországon, csak radikálisabban” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





