Kedden általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró, az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik – írja a Kiderül.
Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet.
Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő.
A hétvégén szokatlanul enyhe idő lesz
Szerdán már sok helyen 10–15 fok lesz, ami február elején rendkívül szokatlan. A hét végén ugyan hidegfront vonul át, de csak mérsékelt lehűlést okoz, 5–10 fokos maximumokkal. Tartós, erős fagyokra egyre kisebb az esély, az előttünk álló időszak pedig nagyon bizonytalannak ígérkezik.
A heti várható időjárásról itt olvashatnak részletesebben.
The post Ma még havazik, aztán a hétvégén már benéz a tavasz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





