Emmanuel Macron vasárnap Grönlandra látogat, hogy kifejezze Dánia iránti szolidaritását, egyben jelezze Európa elszántságát és egységét, miután Donald Trump azzal fenyegetőzött, az Egyesült Államok átvenné az irányítást a sziget felett – írja a Reuters.
Grönland jelenleg a Dán Királyság autonóm tartománya, amelynek jogában áll kinyilvánítani függetlenségét. A Trump által hangoztatott amerikai igényekre válaszul a grönlandi és a dán kormány is egyértelművé tette, hogy a sziget nem eladó, és csak a grönlandiak dönthetnek saját jövőjükről. Macron, az első külföldi vezető, aki Trump fenyegetései – és az amerikai alelnök, J. D. Vance grönlandi látogatása – óta látogatást tesz a szigeten, a grönlandi és a dán miniszterelnök meghívására érkezik. A francia elnök hangsúlyozta, hogy látogatásának célja, hogy megelőzze a terület „zsákmányként való kezelését”.
Ez nagy dolog, azt kell mondjam, mert soha nem volt még elnöki látogatás nálunk, és ezt nagyon örömmel fogadjuk. Ő Franciaország elnöke, de egyben Európa fontos képviselője is. Az európai országok részéről ez egy jelzés, hogy támogatást mutatnak – hogy Grönland nem eladó, és hogy kiállnak a Dán Királyság mellett
– mondta a BBC-nek egy grönlandi politikus, Kaj Kleist.
The post Macron Grönlandra látogat, hogy jelezze Európa elszántságát Trumpnak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu