Mága Zoltán azt írta Erdő Péterrel közös képéhez, hogy most elérkezhet a pillanat, hogy magyar pápa legyen

Thumbnail for 6496061

A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa utódját a május 7-én összeülő konklávén választja ki soraiból a bíborosi kollégium. A pápaválasztás alkalmából Mága Zoltán a közösségi oldalán posztolt, bejegyzését egy Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel közös fotójával kísérte.

„Ez a kép a Szent István Bazilikában készült, a 100 templom jótékonysági koncertsorozat ünnepélyes nyitó hangversenyén, ahol Erdő Péter bíboros volt a fővédnök. Az est célja az volt, hogy a zenénkkel erőt és reményt vigyünk a beteg gyermekek életébe, azokhoz akiknek a legnagyobb szükségük van a szeretetre, hitre és vigasztalásra. Közös szolgálatunk egy magasabb célt képviselt: a zene gyógyító erején keresztül segíteni és felemelni” – osztotta meg a kép háttértörténetét a hegedűművész.

Ma megkezdődött a pápaválasztás. Ebben a sorsdöntő pillanatban imádkozom az Egyházért, a világ békéjéért és azért is, hogy talán most elérkezhet az a történelmi pillanat, amikor először magyar pápa ülhet Szent Péter székébe Erdő Péter bíboros személyében

– folytatta bejegyzését Mága, majd még hozzátette:

Imádkozom azért is, hogy olyan pápa vezesse az Egyházat, aki hidakat épít, békét hoz, és a szeretet erejével formálja a világot, aki Ferenc pápa szellemiségét megőrizve, azt méltó lélekkel viszi tovább.

A néhai egyházfő 2017-ben megáldotta a hegedűművészt, aki akkor részt vett egy Vatikánban tartott audiencián, melyen koncertet is adott. Minderről Mága Zoltán Ferenc pápa halála után megemlékezett az Instagram-oldalán.

Erdő Pétert a nemzetközi sajtó az egyház konzervatív ágának legprominensebb jelöltjének tartja, vele szemben az ázsiai Ferencként emlegetett filippínó érsek képviseli a katolikusok progresszív szárnyát. A fogadóirodák ugyanakkor az olasz Pietro Parolint tartják a fő esélyesnek. Alábbi cikkünkben sorra vettük, kit választhatnak pápának, hogyan zajlik a konklávé, és kik esélyesek a Szentszék élére.

Kapcsolódó
Kezdődik a konklávé – ki lehet Ferenc pápa utóda, és hogy zajlik a megválasztása?

A világ legnagyobb, 1,4 milliárd tagot számláló hitközösségének új vezetőt választanak: Ferenc pápa 12 éves pápasága után újra összeül a Sixtus-kápolnában a konklávé, hogy megtalálják Szent Péter utódját.

The post Mága Zoltán azt írta Erdő Péterrel közös képéhez, hogy most elérkezhet a pillanat, hogy magyar pápa legyen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest