Magyar eszköz landolt a Holdon

Thumbnail for 6388178

Sikeresen landolt a Hold déli sarkánál az Intuitive Machines magáncég Athena nevű eszköze. A leszállás magyar idő szerint március 6-án 18:30-kor valósult meg a Mons Mouton, az égitest legmagasabb hegyének közelében.

Az űrszonda még február 27-én indult útnak, az IM-2 küldetés keretein belül. Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, a telefonfülke méretű eszközt a SpaceX egyik Falcon 9 rakétáján bocsátották fel azzal a céllal, hogy jeget keressen a Hold déli sarkánál. A megfagyott víz felfedezése az égitesten kiemelten fontos, abból ugyanis a jövőben a Holdon tartózkodó asztronauták belélegezhető levegőt, ivóvizet és akár rakéta-üzemanyagot is készíthetnének. Az Athena küldetése várhatóan 10 napig tart majd.

Az eszköz útját a Földtől a Holdig kamerák rögzítették, amelyek képeit alábbi galériánkban lehet megtekinteni:

Az Athenát egy fúróval, egy apró holdjáróval és egy innovatív ugróeszközzel is felszerelték, hogy hatékonyan tudjon jég után kutatni. Utóbbi egy olyan új típusú jármű, amely képes lesz a Hold napos részéről egy árnyékos kráterbe „szökkenni”, amelyben aztán beható vizsgálatokat végez majd. Az ugrójármű egyik jégkutató műszerét egy magyar cég, a Puli Space Technologies fejlesztette.

A Puli „vízszimatolója” apró, mindössze 400 grammot nyomó eszköz, amely nagy szerepet játszhat a hidrogén (és így közvetve a vízjég) koncentrációjának feltérképezésében a holdi talaj felső rétegében.

Nem az Athena az egyetlen szonda, amely jelenleg a Holdon végez küldetést: január 15-én két másik eszköz is útnak indult az égitestre. Az egyik, az amerikai Blue Ghost március 2-án landolt az égitesten, a másik, a japán Resilience nevű leszállóegység pedig május vagy június során szállhat le.

A Blue Ghost küldetésének célja, hogy megfigyeléseinek köszönhetően a tudósok jobban megismerjék a holdi környezetet, mielőtt embereket küldenének az égitestre. A leszállóegység küldetése egy teljes holdi nappalig, azaz nagyjából két földi hétig tart majd, a fagyos holdi éjszakát nem lesz képes átvészelni.

Kapcsolódó
Leszállt a Holdon a Kék Szellem

A Firefly Aerospace által épített Blue Ghost a NASA számára szállít műszereket.

The post Magyar eszköz landolt a Holdon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest