Magyar: Ha nálunk előfordul ilyen, én leszek az első, aki kiáll, és elnézést kér

Ismét Magyar Péter emelkedett szóra: Gulyás Gergelynek címezve beszélt a kitüntetések kapcsán arról, hogy előfordulnak hibák, akár olyan eseteknél is, amikor kitüntetést kap egy olyan személy, akiről később kiderül, hogy gyermekek ellen követett el bűncselekményeket. A miniszterelnök kijelentette: ha a Tisza részéről valaha kiderül, hogy ilyen hibát követtek el, ő lesz az első, aki kiáll, és bocsánatot kér. Itt szegezte a kérdést Gulyásnak: miért fáj nekik bocsánatot kérni? – utalva a bicskei igazgatóra és Kaleta Gáborra egyebek között. Magyar szerint a Fidesz túl büszke volt, de az azért belefért nekik, hogy a választási kampány során magyar gyerekeket ijesztegettek az apjuk lelövésével.

Varga Jennifer / 24.hu

A kórházban hagyott gyerekek ügyével kapcsolatban azt mondta Gulyásnak, úgy tesz a Fidesz, mintha nem ők kormányoztak volna az elmúlt 16 évben, majd egy Takács Péter egykori egészségügyi államtitkár részvételével készült korábbi kormányzati javaslatról beszélt, ahol az vetődött fel, hogy pluszforrásokat kellene elkülöníteni a kórházakban maradt csecsemők ellátására. Magyar a birtokában lévő dokumentum alapján arról beszélt, hogy a Belügyminisztérium parlamenti államtitkársága szerint a Fidesz-frakció azt állapította meg, hogy ez a pluszfinanszírozás nem időszerű.

A fideszes gyermekvédelem kapcsán Menczer Tamás pécsi hőbörgését és Fülöp Attila folyamatos akadályozásait is felelevenítette Magyar, majd Orbán Viktorra is kitért egy megjegyzéssel, aki – Magyar szavai szerint – mindenféle megtakarítás nélkül elmegy egy hónapra az Egyesült Államokba foci-vb-t nézni, mint minden átlagos magyar ember. Egyébként Orbán is a gyermekvédelem kapcsán került elő, Magyar Péter Orbán azon interjúját elevenítette fel, amikor az nem tudott választ adni arra, hogy hány szegénységben élő gyermek van az országban, és megígérte, hogy a következő alkalomra felkészül a témából.

Végül ismét Gulyásnak címezve feltette a kérdést: ha szerinte tényleg olyan jó a gyermekvédelmi rendszer, mint ahogy azt Gulyás állítja, miért beszél gyökeresen másról minden szakember, és miért nem engedték be korábban a Tisza önkénteseit, hogy a saját szemükkel láthassák az ottani állapotokat.

Toroczkaihoz is szólt pár szót Magyar: nagyon örül neki a miniszterelnök, hogy a Mi Hazánk elnöke kibírt pár percet konteók nélkül, és képes volt a gyerekekről beszélni. Örül neki, hogy Toroczkaiék konkrét javaslatot tettek a terület kapcsán egy külön részleg felállítására a rendőrségen belül, Magyar szerint ebben tudnak együttműködni, és mindegy, hogy ki javasolja, ezt meg kell lépni. Kaleta és V. János kapcsán javasolta, hogy a mellette ülő Szentkirályi Alexandránál érdeklődjön. Aztán kitért néhány szóval a pénteki tüntetésre, ahol Toroczkai mellett jelen volt Németh Balázs és Bede Zsolt is – igazi nagykoalíció jött ott létre Magyar szerint, már csak Gulyás Gergely hiányzott, mondta a kormányfő. Pénteken egyébként a migrációs paktum ellen tüntettek az említettek, Magyar szerint ebben az ügyben nem őt kell számonkérni, Toroczkainak a „padtársaihoz”, a fideszes képviselők felé kell fordulnia, hogy miért nem végezték el a házi feladatukat.

The post Magyar: Ha nálunk előfordul ilyen, én leszek az első, aki kiáll, és elnézést kér first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest