Magyar: meg fogjuk nyerni a választást, nem kicsit, hanem nagyon

Thumbnail for 6453930

„Ezt a rendszert nem lehet jobbá tenni, csak leváltani, és mi ezt fogjuk tenni: törvényesen, de eltökélten leváltjuk” – jelentette ki Magyar Péter. Szerinte mára egyértelmű, hogy a kormányzó hatalom elvesztette a többség támogatását, és kisebbségbe szorulva fogja tölteni az utolsó hónapjait. De sok múlik azon, hogy mekkora lesz a felhatalmazás, tette hozzá, és azt mondta: a remény ragadós, ezért a mai naptól egyre többen állnak majd mögéjük.

Magyarország felébredt, együtt le akarjuk zárni a húszéves kudarcos múltunkat

– fogalmazott. „Van egy jó hírem, a legnagyobb ellenzéki párt a Fidesz lett: Tisza 51 százalék, Fidesz 37” – utalt a 21 Kutatóközpont felmérésére, majd azt mondta:

A haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben. De jó ezt kimondani! Már csak meg kell nyerni a választást, de van egy jó hírem: meg fogjuk nyerni, nem kicsit, hanem nagyon. Nem állunk meg, sőt most kezdődik a tánc. Húsvét után újra nyakunkba vesszük az országot.

Azt ígérte, a legkisebb településekre is elmennek beszélgetni az emberekkel.

Ezen a ponton rövid időre meg kellett szakítani a beszédet, mert valaki rosszul lett a színpadhoz közel, orvost hívtak hozzá. Sok azonban már nem volt hátra, Magyar szokás szerint azzal zárta:

bármit is tesz a bukott hatalom, bárhogyan is fenyegetnek, hazudnak, mi akkor is – jó érzésű magyar emberek millióival – lépésről lépesre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat, és építünk egy valóban békés, biztonságos, igazságos, élhető és szabad Magyarországot.

The post Magyar: meg fogjuk nyerni a választást, nem kicsit, hanem nagyon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest