Magyar Péter: A főváros nagyon jó lenyomata annak, hogy miért nem működik Magyarország

Thumbnail for 6536919

Törvénytelen, jogtalan és erkölcstelen

– így jellemezte a Klubrádió műsorában Magyar Péter azt a fejleményt, hogy az állam a szolidaritási adó ürügyén inkasszózott több mint 10 milliárd forintot a főváros számlájáról. A Tisza Párt elnöke rámutatott arra, hogy ez a döntés nemcsak Budapest szempontjából fontos, ugyanúgy üzenetértékkel bír mindazon 800 település számára, amelyeknek szolidaritási adót kell fizetniük. Szerinte ez nem a szolidaritásról szól, hanem arról, hogy „fideszes álcivil szervezeteket tömnek ki százmilliókkal”. Magyar szerint egyik érintett település lakossága sem ezért dolgozik.

Visszatérve a fővárosra, a Tisza Párt elnöke szerint Budapest nagyon jó lenyomata annak, hogy miért nem működik Magyarország: szerinte a végeredményhez hozzájárul a Fidesz gyűlöletkeltése, és a teljesen üres, a fővárosiak életéhez nem kapcsolódó előterjesztései, de ugyanígy a régi ellenzék működése is felvet kérdéseket. „Soha ne a lényegről beszéljünk, soha ne az emberek valódi életét, akár a fővárosiak életét megkönnyítő döntéseket hozzunk, hanem osszuk meg a nemzetet és a háttérből mutyizzunk” – jellemezte a helyzetet Magyar, akinek felvetették, hogy a kialakult helyzetért elképzelhető, hogy adott esetben a Tisza Párt fővárosi frakcióját is hibáztatni fogják – ahogy ezt a fideszes Szentkirályi Alexandra már meg is tette.

Magyar Péter szerint nehéz lenne a Tiszát hibáztatni, hiszen ők ott sem voltak még, amikor megszületett a szolidaritási adóról szóló jogszabály, nem ők vonnak el törvénytelenül a fővárostól pénzt, nem voltak benne sem a Fidesz, sem a régi ellenzék, sem a főpolgármester „umbuldáiban”.

A Tisza Párt elnöke kritikát is megfogalmazott Karácsony Gergellyel szemben, mégpedig azért, mert az szerinte a szerdai közgyűlésen „órákon keresztül hagyta napirendi pontokhoz nem kapcsolódóan gyalázni Kollár Kingát”.

Ő ugyanúgy benne van ebben a sztoriban, mint a Fidesz a gyűlöletkeltésben. Ebből kimaradunk. Annyiban kiállunk a főváros és a főpolgármester mellett, hogy ez a jelenlegi inkasszó és a szolidaritási adó önmagában, ahogy az Alkotmánybíróság és a bíróságok kimondták, törvénytelen, jogtalan, erkölcstelen, és lehetne még más fogalmakat is használni rá

– fogalmazott Magyar Péter, aki nem vitatja, hogy nehéz helyzetbe került a főváros, de úgy gondolja, a bíróság meg fogja oldani a dolgot.

Magyar Péter mellett reagált mára főváros sújtó inkasszóra Vitézy Dávid, Szentkirályi Alexandra, Baranyi Krisztina, de még Nagy Márton is.

Kapcsolódó
Vitézy Karácsonynak üzent: Ezt így nem lehet folytatni, erre rámegy Budapest

Közben az MKKP a 2026-ra készülő fővárosi frakcióknak ment neki.

The post Magyar Péter: A főváros nagyon jó lenyomata annak, hogy miért nem működik Magyarország first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest