Magyar Péter: a Tisza-kormány megtartja az Otthon Startot

A Tisza-kormány meg fog tartani mindent, ami jó a magyar embereknek, ilyen például a 13. havi nyugdíj, ilyen az Otthonteremtési támogatás, a fiatalok adókedvezménye, és ilyen az Otthon Start program is

– nyilatkozta Magyar Péter az ATV-nek. A csatorna szerint a Tisza Párt elnöke hozzátette még, hogy a kormány által elindított, az első lakás megvásárlását támogató program csak részben teljesíti be a küldetését, mert sokan vannak, akik nem akarnak évtizedekre eladósodni.

Úgyhogy a Tisza-kormány ezt kiegészíti majd egy átfogó szociális bérlakásépítési programmal, több tízezer bérlakást fogunk építeni 2026-tól

– mondta Magyar Péter, mivel tervezik megtoldani a programot.

Az ATV a Miniszterelnökséget is megkereste, tőlük azt kérdezték, mit gondolnak arról az állításról, hogy az Otthon Start a kevésbé tehetős fiatalokat számára nem nyújt lehetőséget. Válaszában a miniszterelnöki sajtóiroda ezt visszautasította, és megjegyezte, hogy a bankok nem nyújthatnak hitelt abban az esetben, ha a vételár 20%-kal magasabb, mint a valós piaci érték. Azt elismerték, hogy a felkapott kerületekben és néhány megyei jogú városban valóban kisebb a kínálat, mint a kereslet, de emlékeztettek, hogy a kormány lakásfejlesztést indít ezeken a területeken.

Kapcsolódó
Van egy meglepő mellékhatása az Otthon Start programnak, ami kijózanító hatással lehet a piacra

A lakosság egy része még mindig úgy gondolja, hogy az ingatlan ára csak nőhet, de ez történelmileg nem igaz.

The post Magyar Péter: a Tisza-kormány megtartja az Otthon Startot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest