Bevezetjük a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családok gyermekei számára – jelentette be Magyar Péter Facebook-oldalán. A miniszterelnök elmondta:
Magyarországon ma sajnos szülők százezrei aggódnak, hogy kezdik meg a gyerekek az új tanévet. Miből lesz pénz táskára, tanszerre, új cipőre?
Magyar szerint ezen változtatni kell, és változtatni is fognak. Hozzátette: egy ilyen rendszer kialakítása jelenleg összetett és nehéz feladat, de nem akartak még egy évet várni. Ezért olyan már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot.
Kik lesznek jogosultak a támogatásra?
Ez azt jelenti, jelezte Magyar, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra.
Ezenfelül jogosultak lesznek a támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is, illetve a sajátos nevelésű igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a Műhely iskolai képzésben részt vevő fiatalok is.
Minden olyan gyermek is megkapja a 100 ezer forintos támogatást, akik egyszülős családban nevelkednek, és jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.
Az első részletet, 50 ezer forintot, augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár. A második 50 ezer forintot novemberben utalvány formájában kapják majd meg a családok, az utalványt csak a gyermekek iskoláztatására lehet majd felhasználni.
A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá, jelezte a miniszterelnök. A Tisza számításai szerint mintegy 400 ezer gyermek részesülhet a támogatásban.
Magyar még tavaly novemberben jelentette be, hogy a Tisza kormányra kerülése esetén nem csak a külhoni magyarok kapnak segítséget az iskolakezdéshez, hanem minden rászoruló anyaországi iskolás család 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap ruházkodásra és tanszerekre.
The post Magyar Péter bejelentette, kik lesznek jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





