Magyar Péter személyes hangvételű Facebook-bejegyzésben írt arról vasárnap kora délután, hogyan élte meg emberként miniszterelnöksége első heteit. A kormányfő szerint felemelő időszakon van túl, és a jogos elvárások miatt óriási felelősséget érez, sokszor ugyanakkor magányosnak is érezte magát az emúlt hetekben.
A miniszterelnök azt írta, korábban azt gondolta, az lesz a legnehezebb, hogy a kormányfői pozíció teljesen megváltoztatja az életét. Úgy fogalmazott, tudta, hogy bárhova megy, sokan veszik majd körül, és a gyerekeivel sem lesznek többé nyilvános helyen igazán privát pillanatai, de szerinte ehhez hozzá lehet, illetve kell szokni.
Magyar szerint ennél nagyobb teher, hogy a csúcson az ember sokszor akkor is egyedül marad a döntéseivel, ha sokan segítik a munkáját.
Azt írta, a végső döntéseket a lehetséges irányokról, változásokról, cserékről és felelősségről végül mindig a „hajóskapitány”, jelen esetben a miniszterelnök hozza meg.
A kormányfő úgy fogalmazott:
Ezek a pillanatok sokszor valóban magányosak. Nem tudod és nem is szabad megosztani, vagy másokra hárítani a felelősséget.
The post Magyar Péter bevallotta, mit tart a legnagyobb nehézségnek miniszterelnökként first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





