„Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók

Az ELTE dolgozóinak szakszervezete a jobb bérezésért küzdve a legújabb akciójuk részeként arra kérik az ELTE-seket, hogy „fogadjanak örökbe” egy tiszás képviselőt, és hívják fel a figyelmét arra, milyen helyzetben vannak az egyetem dolgozói. Azt követelik, hogy még az idén emeljék meg a bérüket 30 százalékkal – megszüntetve a különbséget az állami és az alapítványi egyetemek dolgozóinak a fizetése között.

A bérhelyzetről az FDSZ ELTE elnökét, Gregor Anikót kérdeztük, aki arról is beszélt lapunknak, mit mondott Magyar Péter, amikor az egyetem tanévnyitóján átnyújtott neki egy papírt az állami fenntartású egyetemen dolgozók bérezéséről.

3500-an dolgoznak az ELTE-n, további 500-an a maradék állami egyetemeken

Korábban is probléma volt az ELTE-n a bérhelyzet, de most még aktívabb lett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete – változást várnak az új kormánytól. Gregor Anikó hangsúlyozta, egy olyan párt nyert kétharmados többséggel a 2026-os választáson, „amelynek a programjában az szerepel, hogy emberséges, működő és igazságos Magyarországot” szeretnének építeni.

Gregor szerint az a tény, hogy az alapítványi fenntartású egyetemeken körülbelül 30 százalékkal többet keresnek a dolgozók, mint az állami egyetemeken, nem igazságos.

Lapis Renáta / MTI

Hozzátette: ez sok éve így van, de azt gondolták, hogy viszonylag rövid időn belül beleférhet a kormány teendői közé, hogy rendezzék a fizetéseket.

The post „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest