Magyar Péter nyilatkozatai arra mutatnak, komolyan gondolja egyik fontos választási ígéretét, a NER-elit elszámoltatását. Legutóbb hétfő reggeli Facebook-posztjában kommentár nélkül idézte Kosztolányi Dezső Édes Annájának első sorait, ahol Kun Béla kaján vigyorral, lopott kincsekkel teletömött zsebekkel repülőgépen távozik Budapestről. Menekül diktatúrájának bukása után, fut a felelősségre vonás elől. A vagyonmentés jó ideje uralja a nyilvánosság nagy részét, kezdve a március végén megjelent hírtől Matolcsy Ádám konténerekbe zsúfolt luxusautóiról egészen a Guardian hétfői cikkéig, miszerint magánrepülőkkel viszik külföldre az Orbán-kormányok alatt meggazdagodottak vagyonát. Nyilván ez utóbbi juttatta a leendő miniszterelnök eszébe a Kun Béla zsebeiben dudorodó ékszereket és templomi kelyheket.

Irodalmilag tehát érthető a párhuzam, de a történettudomány próbáját is kiállja vajon? Ki volt Kun Béla, hogyan és miért menekült Magyarországról? Radikális kommunistaként miért Bécsben keresett menedéket Moszkva helyett? Dr. Bödők Gergely történészt kérdeztük.

Szovjet típusú diktatúra

A zsidó hátterű családból származó Kun Béla már fiatalon újságíróként és hivatalnokként tevékenykedett, az első világháború előtt pedig a szociáldemokrata mozgalom peremén is megfordult. Húsz évesen, 1916-ban esett orosz hadifogságba, és számtalan honfitársunkhoz hasonlóan később itt, a forradalmi Oroszország közegében ismerkedett meg a kommunizmussal. A hadifogolytáborokban és az 1917-es forradalmak idején gyorsan radikalizálódott, belépett a bolsevik pártba, és agitátorként, szervezőként is tapasztalatot szerzett, ami későbbi politikai pályáját alapvetően meghatározta. Személyesen is együttműködött Vlagyimir Iljics Lenin környezetével, a forradalmi propaganda egyik aktív szervezőjévé vált.

1918 végén tért vissza Magyarországra, ahol gyorsan megszervezte a Kommunisták Magyarországi Pártját. A politikai helyzet rendkívül instabil volt: az első világháborús vereség, a területi követelések és az államhatalom meggyengülése kedvezett a radikális erők előretörésének.

A kommunisták kezdetben még marginális erőt képviseltek, de agresszív propagandával és a munkásság egy részének mozgósításával rövid idő alatt látható tényezővé váltak

– mondja a 24.hu-nak Bödők Gergely.

Kun Béla 1919 februárjában letartóztatásba került, miután a kommunisták erőszakos megmozdulásai nyomán összecsapások törtek ki Budapesten, ám a börtönből is jelentős politikai befolyást gyakorolt: innen tárgyalt a szociáldemokrata vezetőkkel az együttműködésről. A Károlyi Mihály vezette rendszer végül az antant újabb területi követelései – az úgynevezett Vix-jegyzék – hatására összeomlott, ebben a helyzetben a szociáldemokraták és a kommunisták egyesültek, és 1919. március 21-én átvették a hatalmat, majd kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot. A hatalomátvétel tehát nem klasszikus értelemben vett fegyveres puccs volt, hanem politikai alku és kényszerhelyzet eredménye, amelyben a kommunisták – szervezettségük és radikalizmusuk révén – gyorsan domináns pozícióba kerültek.

A hatalomgyakorlás formálisan kollektív volt, a tényleges kormányzati szerepet a Forradalmi Kormányzótanács töltötte be, amely egyfajta kollektív kormányként működött, tagjai, a népbiztosok pedig nagyjából a mai minisztereknek feleltethetők meg. Ebben a rendszerben a külügyi népbiztosi pozíciót betöltő Kun Béla meghatározó politikai szereplővé vált, mivel a Tanácsköztársaság fennmaradása döntően a külpolitikai és katonai helyzettől függött. Neki kellett kapcsolatot tartania a bolsevik vezetéssel, irányítania a nemzetközi propagandát, valamint reagálnia az antant hatalmak és a szomszédos államok katonai nyomására, ami a korszakban a belpolitikai mozgásteret is alapvetően meghatározta.

A rendszer a bolsevik mintát követve egypárti diktatúrát épített ki: feloszlatták a korábbi parlamentáris intézményeket, bevezették a tanácsrendszert, és széles körű államosításokat hajtottak végre az iparban, a bankrendszerben és a nagybirtokokon.

Vörös terror és gyors bukás

A Tanácsköztársaság egyik fontos sajátossága a radikális társadalomátalakítási kísérlet volt. Az oktatás, a kultúra és a mindennapi élet területén is ideológiai változásokat próbáltak bevezetni, miközben a gazdasági intézkedések – különösen a beszolgáltatások és az ellátási zavarok – jelentős elégedetlenséget váltottak ki vidéken és városban egyaránt.

A rendszer erőszakszervezetei, a különböző terrorcsapatok – köztük a rettegett „Lenin-fiúk” – , több száz ember haláláért felelősek a vörös terror során, ez a politikai erőszak hozzájárult a társadalmi támogatottság gyors eróziójához. A karhatalmi alakulatok gyakran páncélvonatokkal járták az országot, gyorsan reagálva a feltételezett (és persze a tényleges) ellenállásra és lázadásokra. Az áldozatok között voltak egykor hivatalnokok, papok, földbirtokosok, valamint olyan civilek is, akiket ellenforradalmi gyanúval vettek őrizetbe. A megtorlások sok esetben túlzóak és válogatás nélküliek voltak, ami tovább mélyítette a rendszerrel szembeni társadalmi ellenállást.

A Tanácsköztársaság ugyanakkor nemcsak belső válságokkal küzdött, hanem folyamatos katonai nyomás alatt állt. A Vörös Hadsereg rövid ideig sikeres hadjáratot folytatott északon, amelynek során létrejött a rövid életű Szlovák Tanácsköztársaság is, de ez az eredmény nem bizonyult tartósnak. A román hadsereg előrenyomulása végül eldöntötte a háborús helyzetet, 1919 nyarára pedig a rendszer katonailag és politikailag is összeomlott.

Nem maguknak loptak

A Forradalmi Kormányzótanács augusztus 1-jén lemondott, vezetői pedig menekülni kényszerültek. A megtorlástól való félelem megalapozott volt: a bukást követő időszakban kibontakozó fehérterror során számos, a rendszerhez kötődő vagy annak vélt személy ellen követtek el erőszakos cselekményeket.

Ami a vagyonkimentés kérdését illeti, a történeti kutatások nem támasztják alá a jelentős személyes gazdagodást vagy kincsek tömeges kimenekítését

– magyarázza a történész.

A Tanácsköztársaság gazdaságpolitikája alapvetően a magántulajdon felszámolására és állami ellenőrzés alá vonására irányult, a vezetők rendelkeztek működésükhöz szükséges pénzeszközökkel, de ezek elsősorban politikai és szervezeti célokat szolgáltak. Ugyanakkor a korabeli közérzet és tapasztalat gyakran egészen más képet mutatott. A népbiztosok és a rendszer vezetői a lakosság jelentős részének szemében kiváltságos helyzetben voltak: jobb ellátáshoz jutottak, jól öltözöttek voltak, szolgálati gépkocsikat használtak és az általános hiány közepette is biztosabb anyagi háttérrel rendelkeztek.

Ez a látható különbség, valamint a politikai hatalom koncentrációja mind hozzájárult ahhoz az érzéshez hogy a vezetők többet engedhetnek meg maguknak, amit tovább erősítette a rendszerrel szembeni bizalmatlanságot.

Marriott hotel 2020. április 16-án.

Kosztolányi egy álhírt figurázott ki

A menekülés szervezetten zajlott, de nem a regényekből ismert módon. Kun Béla és társai elsősorban Bécs felé vették az irányt, mivel a környező államok ellenségesek voltak, és nem létezett közvetlen összeköttetés a Szovjet-Oroszországgal. Az utazás Kosztolányi leírásától eltérően vasúton és közúton történt, nem pedig repülőgépen.

A népbiztosoknál lévő pénz a politikai emigráció működtetését szolgálta: propaganda, kapcsolattartás, szervezés. Nem áll rendelkezésre megbízható bizonyíték arra, hogy nagy értékű műkincseket vagy egyházi tárgyakat vittek volna magukkal.

Kosztolányi irodalmi képe így inkább ironikus és a korabeli híresztelésekre reflektáló, semmint történeti leírás és arra példa, hogy a krisztinavárosi közbeszéd sem nélkülözte a fake news-t.

Valószínűleg megúszta volna

A Tanácsköztársaság bukása után több népbiztost elfogtak, és 1920-1921-ben lezajlott az úgynevezett népbiztos-per, amely a rendszer vezetőinek kollektív felelősségre vonását célozta. Az eljárás során nem elsősorban egyéni cselekményeket vizsgáltak, hanem magát a Tanácsköztársaság működését tekintették illegitimnek, így annak irányítását is bűncselekményként értelmezték. Több vádlott esetében halálos ítélet is született, de ezeket végül nem hajtották végre.

A nemzetközi politikai nyomás – különösen a bolsevik vezetés részéről – döntő szerepet játszott a fejleményekben, a szovjet kormány ugyanis az első világháborúban fogságba esett magyar tisztek és katonák sorsát használta alkualapként, és tárgyalásokat kezdeményezett a Teleki Pál vezette kormánnyal. Ennek eredményeként 1921-ben fogolycsere valósult meg: több mint kétszáz elítélt kommunistát – köztük egykori népbiztosokat – adtak át a szovjet félnek, cserébe több ezer magyar hadifogoly térhetett haza Oroszországból. Ez a megállapodás lényegében lezárta a Tanácsköztársaság vezetőinek büntetőjogi felelősségre vonását Magyarországon.

Kun Béla az emigrációban folytatta politikai tevékenységét. Bécsben, majd Németországban próbálta szervezni a kommunista mozgalmat, és kapcsolatban maradt a nemzetközi kommunista hálózattal, különösen a Kominternnel. Részt vett a németországi forradalmi kísérletek támogatásában, amelyek azonban kudarcot vallottak. Az 1920-as évek elején a Szovjetunióba hívták, ahol a nemzetközi kommunista mozgalom apparátusában dolgozott. Bár kezdetben politikai tekintély övezte, befolyása fokozatosan csökkent, a sztálini hatalom megszilárdulásával a korábbi külföldi kommunista vezetők egyre gyanúsabbá váltak.

A nagy tisztogatás során Kun Bélát is letartóztatták a Szovjetunióban, a koholt vádak között rendszerint „ellenforradalmi tevékenység” és „kémkedés” szerepelt. Hosszabb kihallgatások és koncepciós eljárás után 1938-ban kivégezték. Sorsa nem volt egyedi: a Tanácsköztársaság egykori vezetőinek és a nemzetközi kommunista mozgalom számos külföldi kádereinek jelentős része hasonló sorsra jutott a sztálini politikai terror időszakában, amikor a korábbi forradalmárok egy része is a rendszer ellenségévé vált.

The post Magyar Péter hasonlata: tényleg arannyal tömött zsebekkel menekült Kun Béla Magyarországról? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu