Magyar Péter: jött egy dokumentum, ez az Orbán-kormány őszödi beszéde, befújta a szél az ablakon

Thumbnail for 6492291

Magyar Péter arról beszélt a hétfő esti Magyar Infóban, hogy „befújt egy dokumentumot a szél az ablakon”, amely az Orbán-kormány „őszödi beszéde” lesz.

Pontosan nem mondta el, miről van szó, de hiteles anyagról van szó szerinte, és ígérte, hamarosan nyilvánosságra hozzák. A dokumentum Magyar szerint „mindent felülír” arról, amit az Orbán-kormány eddig kommunikált a háborús veszélyhelyzetben, és kiderül majd belőle, hogy machinálnak a háttérben.

A Tisza Párt honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz – aki vendég volt a műsorban – azt mondta: látta az anyagot ő is, a dokumentum egyértelmű bizonyíték „lesz arra, hogy hazudnak, és próbálnak megtéveszteni minket évek óta.”

Magyar Péter a műsor elején azt is mondta: a május 12-ei héten “újra a nyakunkba vesszük a magyar vidéket”, országjárásra indulnak újra. Tematikus heteket tartanak majd, olyanokról beszélnek majd, mint agrárium, közlekedés, egészségügy, rendvédelmi ügyek. Interaktív események lesznek ezek, ahol megismerhetőek lesznek a Tisza “által javasolt megoldások.”

A műsorban Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes, a Tisza társadalompolitikai szakértője arról beszélt: Magyarországnak a rendszerváltás óta nincs társadalompolitikai stratégiája és víziója. Szerinte „nincs egy olyan cél, ami kijelölné az utat, amerre mindannyian szeretnének menni”. Hozzátette: „ez azért nem született meg, mert egyik kormány se volt kíváncsi az emberek véleményére. Milyen államot szeretnének? Szolgáltató államot? Jólléti államot?” Bódis azt mondta, a Tiszában el kell érni, hogy a társadalomnak legyen egy víziója, ami kormányoktól függetlenül tud működni, az ne választásokhoz legyen kötve. Bódis kiemelte, nagyon fontos a Tiszának a roma honfitársak ügye, ezért szakmailag megalapozott romapolitikát kell folytatni. Magyar hozzátette: lesz egy romák a hazáért konferenciasorozat is.

Magyar egyebek mellett még arról beszélt, hogy

  • ismét ajándékokat próbálnak eljuttatni majd az állami gyermekotthonokba.
  • a Tisza Párt nem ért egyet a gyorsított eljárási formával Ukrajna uniós tagságát illetően. “Ukrajna jelenleg egy háborúban álló ország, és szinte semmilyen csatlakozási feltételnek nem felel meg” – mondta. Hozzátette: minden tagjelölt ország egyenlő bánásmódban részesül.
  • Polt Péter esetében nagyon beszédes, hogy azt nem cáfolták hogy idő előtt távozik majd posztjáról. “A Fidesz terve az, hogy egy újabb Orbán-janicsárt ültessenek a legfőbb ügyész székhelyére”- mondta Magyar, aki azt üzente. “Ne rendezkedjen be hosszú időre, a Tisza jönni fog, és meg fogja oldani ezt a kérdést.” Újra megkérdezte Polt Pétertől: “miért nincs senki őrizetben a világ eddigi legnagyobb bankrablásának ügyében?” – utalt az MNB- alapítványok ügyére.
  • Katasztrofális adatok érkeztek a múlt héten a magyar gazdaság helyzetéről. Magyar szerint nem volt olyan európai ország, ahol így estek volna a növekedési adatok, ez is mutatja, hogy nem igaz, hogy “előre megyünk, nem hátra.” A rossz adatok előrevetítik, hogy a második negyedév is gyenge lesz.”Vagy a hiánycélt emelik fel, vagy újabb megszorítások lesznek”- tette hozzá Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter felelősségét emlegetve, akinek egyetlen előrejelzése nem vált még valóra. Eközben – tette hozzá – “mindenhol nőtt a gazdaság.” Ez azért is rossz, mert emiatt hiányozni fog a költségvetésből 2000 milliárd forint.

A rossz gazdasági adatok miatt szerinte Orbánék

nem tehetnek mást, minthogy hitelekért kuncsorognak arab országokban, vagy Kínában, vagy Dagobert bácsinál.

The post Magyar Péter: jött egy dokumentum, ez az Orbán-kormány őszödi beszéde, befújta a szél az ablakon first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest