Magyar Péter: Őszöd a hazugság politikáját jelentette. Kötcse pedig a cinizmusét

Magyar Péter következett, aki „árad a Tisza” skandálása fogadott.

Ma reggel 7 órától a Balatonőszöd vége táblától a Kötcse tábláig sétáltam fiatalokkal. Ez egy dimbes-dombos tíz kilométeres út – de nekünk, magyaroknak tulajdonképpen az elmúlt húsz évet is jelenti. Húsz évet, két évtizedet, amit elvesztegettünk. Húsz év, amelyek hazánk talán legszebb évei lehettek volna. Két évtized, amelynek a fejlődésről kellett volna szólnia

– kezdte beszédét Magyar.

A reggeli út szerinte az újkori történelmünk rövid rajza, amit két ember, két politikai korszak rajzolt ránk:

Őszöd a hazugság politikáját jelentette. Kötcse pedig a cinizmusét. Két ember, két stílus, két párt, két korszak – de közös eredménnyel: egy vesztes Magyarországgal.

Farkas Norbert / 24.hu

Az egyik baloldalinak, a másik jobboldalinak hazudta magát, mondta. „Az egyik balról, a másik jobbról ölelte Putyint.”

Szerinte mindketten félistennek gondolták magukat, azt hitték, nekik mindent lehet. Soha nem a nemzeti egységben, hanem mindig a megosztásban gondolkodtok.

The post Magyar Péter: Őszöd a hazugság politikáját jelentette. Kötcse pedig a cinizmusét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest