Jól haladnak a tárgyalások a Magyarországnak járó uniós forrásokról – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön, Bécsben magyar újságíróknak nyilatkozva, miután udvariassági látogatást tett Alexander Van der Bellen osztrák államfőnél.
A kormányfő jelezte: a hét eleje óta Budapesten tartózkodnak az Európai Bizottság vezetői, és ő maga is levelet váltott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós források ügyében.
Hozzátette: most arról van szó, hogy milyen projekteket tud Magyarország, illetve az Európai Bizottság elfogadni, amelyeket még záros határidőn belül végre lehet hajtani. Az előző kormánynak több éve volt arra, hogy hazahozza és lehívja az uniós forrásokat, valamint megvalósítsa a közlekedési, egészségügyi és energiahatékonysági beruházásokat, de ezzel nem élt, és otthagyta a magyar embereknek járó sok ezer milliárd forintot, amelyet most néhány hónap alatt kell hazahozni – mondta.
„Azért fogunk dolgozni, ha kell, mindennap nyáron, hogy a lehető legtöbb uniós forrást haza tudjuk hozni a magyar vállalatoknak és a magyar embereknek” – fogalmazott Magyar Péter.
A miniszterelnök úgy nyilatkozott: lengyel kollégája lehet kormányzása alatt az első Budapestre látogató közjogi méltóság, akit az osztrák kancellár követhet.
Hozzátette: június végén szeretné Budapesten megtartani a visegrádi négyek kormányfőinek találkozóját, amelyet még aznap egy magyar–lengyel miniszterelnöki találkozó előzne meg.
Magyar Péter jelezte: a jövő héten bilaterális találkozón egyeztet Brüsszelben a belga kormányfővel, az azt követő héten pedig Párizsba, majd Berlinbe látogat, mindezt pedig egy európai uniós csúcstalálkozó követi.
Amikor a kegyelmi ügy egyik száláról kérdezték, Magyar Péter úgy nyilatkozott: miniszterelnökként nem volna helyes, ha a nyomozó hatóságok vagy az igazságszolgáltatás munkáját kritizálná.
Nemmel válaszolt arra a felvetésre, hogy Orbán Viktorra szabták volna a kormányfői hivatal viselésének nyolcéves időkeretét, vagy hogy az visszamenőleges hatályú jogalkotás lenne.
Megfogalmazása szerint nem kemény, csupán őszinte akart lenni az osztrák kancellárral az azbesztszennyezés ügyében.
Arra a felvetésre, hogy a Christian Stocker osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatón elég keménynek, szókimondónak tűnt az azbesztszennyezés ügyében, úgy válaszolt: jó hangulatú, előremutató megbeszélést folytattak a kancellárral, és őszinték voltak egymással.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az azbesztszennyezés problémája súlyos, nem most keletkezett, és amellett, hogy szeretnének gyors megoldást találni, a felelősöket is szeretnék megtalálni.
(MTI)
The post Magyar Péter szerint jól halad az uniós források hazahozatala first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





