A régészek, történészek és antropológusok munkájának köszönhetően napjainkban hihetetlenül részletes elképzeléseink vannak arról, hogyan éltek elődeink – egészen az ókorig visszamenőleg. Azt hinni ugyanakkor naivitás, hogy nem lehetnek előttünk titkok a múlttal kapcsolatban: elég csak néhány ezer évet visszatekinteni az írás előtti korszakra, és máris sokkal kevésbé magabiztosan fogalmazhatunk meg állításokat arról, milyen is lehetett a világ. Ha pedig 300 ezer évvel ezelőttre, az emberiség hajnalára szeretnénk rálátni, megannyi megválaszolatlan kérdésünk marad, olykor pedig addig biztosnak vélt elképzeléseinkről is kiderülhet, hogy nem állják meg a helyüket.
Ezzel kellett szembesülnie Lee Berger paleoantropológusnak is, miután kutatócsapatával példátlan felfedezést tett egy dél-afrikai barlangrendszer mélyén. Hogy pontosan mit is találtak, és miért lepte meg ez világszerte a szakértőket, arról Dr. Hajdu Tamás antropológust, az ELTE TTK Embertani Tanszék tanszékvezető docensét kérdeztük.
Honnan jöttünk?
Ez a cikk a Honnan jöttünk? című sorozatunk hatodik része, amelyben az ember és a csimpánz utolsó közös ősétől kezdve mutatjuk be fajunk történetét egészen addig a pontig, amikor az egyetlen emberfajjá váltunk a Földön.
Mélyen a föld alatt találtak rá a csillagemberre
2013. szeptember 13-án két barlangász, Rick Hunter és Steven Tucker merészkedett le a Rising Star (felkelő csillag) nevű földalatti barlangrendszerbe, saját bevallásuk szerint azzal a reménnyel, hogy új felfedezéseket tehetnek a mélyben. A két férfi lejutott a barlang bejáratától 80 méterre található, rendkívül nehezen megközelíthető Dinaledi-kamrába, ahová egy 10 méter hosszú, elképesztően szűkös folyosó vezet, amely bizonyos részeken csupán 25–50 centiméter átmérőjű. Miután a barlangászok átpréselték magukat ezen a járaton, egy 12 méteres szakadékon kellett leereszkedniük, hogy a kamrába érjenek. Azt követően, hogy a lábuk végre talajt ért, elképesztő látványra lettek figyelmesek: a barlang padlóját több száz emberi csont borította be.

Hunter és Tucker néhány nappal később visszatért a Dinaledi-kamrába, ekkor már egy fényképezőgép társaságában, hogy megörökítsék a fosszíliákat. A fotókat megmutatták Lee Bergernek, aki hamar egy kutatócsapatot szervezett a helyszínre.
The post Máig megoldatlan a csillagember rejtélye first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu