Dzsingisz kán 798 éve, 1227. augusztus 18-án hunyt el, két évtizedes uralkodás után. A mongol törzseket egyesítő legendás vezér a valaha létező legnagyobb összefüggő területű birodalmat hozta létre, amely évszázadokon keresztül formálta a történelmet.
Dzsingisz kán eredetileg Temüdzsin néven született, egy alacsonyabb rangú mongol vezető, a mintegy 40 család felett parancsoló Jiszügej Baatur fiaként. Katonai és diplomáciai szempontból is tehetségesnek mutatkozott, apja híveiből erős szövetséget kovácsolt, segítségükkel legyőzte ellenségeit, később pedig a belső vetélytársakkal is sikeresen elbánt, így 1206-ban a mongolok nagykánná választották. Ekkor vette fel a Dzsingisz nevet, amely feltehetően azt jelenti: tenger népek ura.
Dzsingisz kán uralkodása alatt komoly belső reformokat hajtott végre, hogy – más nomád államokkal szemben – az ő birodalma kiállhassa az idő próbáját. Teljes toleranciát hirdetett, megszüntette a muszlim, kínai és természeti vallások hívei közti konfliktusokat, bevezette az ujgur írást, amivel megteremtette a mongol írásbeliség alapjait és megalapította a horda legendás fővárosát, Karakorumot.
Vezetése alatt a mongoloknak sikerült meghódítaniuk a Kara-Kitáj Birodalmat, elfoglalni a Hszi-Hszia Királyságot, majd a Kínai Nagy Fal mögé is betörtek. A kelet-ázsiai sikerek után nyugat felé indult, és eljutott a Perzsa-öbölig, később vazallusi sorba taszították a kelet-európai sztyeppe népeit is. Birodalma határai 1227-ben az Uraltól Ázsia keleti partvidékéig, Szibériától az Indiai-óceánig és a Himalájáig húzódtak.
Az idősödő nagykán a fellázadó Hszi Hszia királyság ellen indított hadjárat során, az ostromolt főváros, Ninhszia alatt halt meg 1227. augusztus 18-án. Halálának oka máig vitatott, ám egy 2020-as tanulmány szerzői szerint pestis olthatta ki a legendás vezér életét. Dzsingisz kánt titokban, ismeretlen helyen temették el, sírját soha nem sikerült megtalálni.
Halála után a birodalom több részre szakadt, ám az örökösei vezette utódállamok még évszázadokon keresztül jelentős hatalmak maradtak, amelyek aktívan befolyásolták a történelem alakulását.
Dzsingisz kán egyike volt a történelem legnagyobb hódítóinak, de nem ő volt az egyetlen, aki a történelem során hatalmas birodalmat hozott létre. Lapunk több hasonló ember életét is bemutatta már korábbi cikkeiben, ezek alább elérhetők:
- A szex ölhette meg Attila királyt
- Máig rejtély övezi Nagy Sándor halálát
- Több hónapnyi szenvedés után halt meg Napóleon
- A világtörténelem addigi legnagyobb birodalmát hozta létre Nagy Kürosz király
The post Máig rejtélyes Dzsingisz kán halála first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu