Nincs felnövés válogatás nélkül: kevés ember van, aki gyerekkora bizonyos szakaszában ne bojkottált volna rendületlenül valamilyen ételt, és akit a szülei vagy az óvónők ne próbáltak volna ilyen-olyan trükkel rávenni arra, hogy mégis egye meg.

Van azonban olyan eset, amikor nem egyszerűen ízlésbeli motiváció vagy dac bújik meg emögött, hanem idegrendszeri rendellenesség – és így a fent említett drákói mondatok nemhogy nem segítenek, de egyenesen veszélyesek.

Edd meg, vagy elvisz a mumus

Csépke Nadin – akinek életútját ebben a korábbi riportban már bemutattuk – például kizárólag olyan ételeket tud megenni, ahol szigorúan ugyanannyi köret van, mint hús, ráadásul nem szabad összekeverni azokat, szigorúan egymás mellett kell lenniük a tányéron. A rizst megeszi rántott hús vagy grillcsirke kíséretében, akkor viszont már nem, ha szaftos húst kanalaznak a köret mellé. A zöldségek és gyümölcsök közül a paradicsomot eszi csak meg, a darabkás ételektől – amilyen a gyümölcsdarabos joghurt – öklendeznie kell. Ez utóbbi egy alkalommal komoly problémát jelentett: egy arcműtét következtében három hónapig pépeset kellett ennie, amire egyszerűen képtelen. „Két hét alatt hat kilót fogytam, szinte csak sajtkrémeken és rántottán éltem, mert semmilyen más pépes ételt nem tudok megenni” – meséli. Nadint 2021-ben diagnosztizálták autizmus spektrumzavarral (ASD).

Egy másik érintett – aki a neve elhallgatását kérte, ezért nevezzük DL-nek – például az ételek állagára, jellegére érzékeny, nem az ízükre. Az eperfagyit nagyon szereti, de valódi epret sosem enne – gyerekkorában erőltették, ami öklendezést váltott ki belőle. Őt kiskorában diagnosztizálták autizmus spektrumzavarral, ám ő – ahogy fogalmaz – a magasan funkcionáló autisták közé tartozik, mostanra nincsenek észrevehető jelek rajta.

Az erőltetés – vagy ahogy ő nevezi, „próbálkozás” – Nadin gyerekkori menzás emlékeiből is felidézhető.

Az óvónénik mindent megpróbáltak, még a legfalánkabb gyerek mellé is odaültettek, de semmit nem ért. Végül a szüleimnek ki kellett venniük az ebédről, és menzára se tudtam soha járni. Otthon mindig specifikus ételeket ettem, amiket a mai napig eszem. Törökülésben tudtam a legjobban enni, ami még mindig fennáll, illetve specifikusan csak a nappaliban, a Gyuszi Nyuszi mesekazettára ettem. A nyaralásokon a szüleim alig tudtak evésre bírni. Persze, akkor fogalmuk sem volt az autizmusról vagy az ezzel járó evészavarról, így jobb híján azt mondták, hogy ha nem eszem, »elvisz a mumus”. Emellett vágni se tudtam késsel 12 éves koromig, és nem is voltam hajlandó

– meséli gyerekkori élményeiről.

Miteszek.doc

A nem otthoni közegben – tehát étteremben vagy vendégségben – étkezés mindkettejük számára kihívásokat tartogat, ám felnőttkorra jellemzően kialakul az a rutin, amely biztonságossá teheti az ilyen típusú evészavarral küzdők számára az evést.

The post „Majd megeszi, ha nem lesz más!” – mikor beszélünk evészavarról és nem válogatósságról? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu