Majdnem egy teljes órát körözött a WizzAir egyik utasszállítógépe a Velencei-tó fölött

Hétfőn kora délután közel egy órán át körözött a WizzAir máltai utasszállító repülőgépe a Velencei-tó és környéke felett.

Az Airbus A-321neo Törökországban szállt fel, majd Szlovénia légteréből fordult Budapest irányába. A Balaton felől 14 óra 30 körül érkezett a Velencei-tóhoz, itt azonban visszafordult, és a Székesfehérvár illetve Pusztaszabolcs közötti térségben időzött, és csak 7-8 kör megtétele után folytatta az utját a Liszt Ferenc reptérre.

A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal bejegyzése szerint ezt a területet rendszeresen használják arra a társaságok arra, hogy szükség esetén az üzemanyag fogyasztásával a maximális leszállótömeg alá csökkentsék a gép súlyát.

Az oldal szerint az ilyen kitérők oka általában olyan műszaki gond, ami nem veszélyes a repülőgépre és az utasokra, viszont a célállomáson nem lehetne egykönnyen javítani. Ilyenkor érdemes egy nagyobb kitérőt is tenni olyan bázisrepülőtérre, ahol helyben van a karbantartóbázis, esetleg a cseregép, ami továbbviheti az utasokat.

Reagált a Wizz Air

Lapunk az üggyel kapcsolatban a Wizz Airnél érdeklődött, a légitársaság nem sokkal később azt közölte a 24.hu-val, hogy a kitérőre műszaki hiba miatt került sor.

A Bukares-Otopeniről Tenerifére tartó repülőgép személyzete kisebb műszaki hibát tapasztalt, amelyet ugyan a fedélzeten megoldottak, elővigyázatosság miatt azonban a budapesti kitérő mellett döntöttek, és a Velencei-tó térségében várakoztak a leszállási engedélyre

– közölte megkeresésünkre a Wizz Air, hozzátéve, hogy a gép biztonságosan landolt Ferihegyen, az utasokat pedig másik Wizz Air repülőgépre szállították át, amellyel folytathatták a útjukat Tenerife felé.

The post Majdnem egy teljes órát körözött a WizzAir egyik utasszállítógépe a Velencei-tó fölött first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest