Év elején terjedt el a hír, hogy az RTL a Heti hetes című, népszerű közéleti műsor feltámasztásán dolgozik, és a Blikk információi szerint Majka központi szerepet kap a produkcióban. Majka a minap egy díjátadón adott interjút a Femcafénak, melyben megerősítette a szóbeszédet.
Most televíziózom, megint nekikezdünk egy új forgatásnak. Ugye, újraindul a Heti hetes és annak a castingját raktuk össze az elmúlt majdnem három hónapban, azzal elég sok meló volt, mire megtaláltuk azt a brigádot, akik ezt hűen tudják képviselni. Itt is jön az egyik fiatalember, aki majd nagyon szépen üldögél a bal kezemnél, és remélem, nem fogdossa a combomat az ő jobb kezével
– mondta el az énekes, a Femcafe cikkéből pedig kiderül, hogy Hajós Andrásról beszélt.
Mivel eddig hivatalos bejelentés nem érkezett a műsorral kapcsolatban, kérdéseket küldtünk az RTL-nek. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Hajós András visszatér az RTL-hez
Hajóst az elmúlt években a TV2 foglalkoztatta: egészen tavalyig A Nagy Duettben zsűrizett, a csatorna azonban az idei évadra már nem hívta őt vissza.
Számára nem lenne teljesen új feladat a Heti hetes, ugyanis korábban az RTL Klubos műsor gárdáját erősítette, annak 2016-os megszűnéséig.
Néhány éve Majka is a TV2-től ment át az RTL-hez, erről így nyilatkozott:
The post Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





