Szorcsik Viki is bunyózni fog a Sztárbox ősszel induló új évadában, Gáspár Evelin lesz az első ellenfele, akivel szeptember 14-én csapnak majd össze.
A közelgő meccs apropóján most a Storyval beszélgetett a 46 éves színésznő, akinek a sport mindig is központi szerepet játszott az életében, így nem okoz számára gondot, hogy mindennap edzenie kell.
Viszont a boksz által olyan kitartást, fegyelmet és fókuszáltságot tanultam, amit legutoljára talán gyerekként éreztem, amikor atletizáltam és szertornáztam. Csakhogy azóta több évtized eltelt, már 46 éves vagyok, úgyhogy én magam is kíváncsian várom, meddig tudom feszegetni a határaimat
– magyarázta Szorcsik, aki edzőjével, Hidvégi Györggyel minden alkalommal a falig megy, és, bár sokszor érzi, hogy nem bírja tovább, valahogy mindig sikerül összekapnia magát.
Az edzőm is azt mondja, hogy még borzasztó sok erő és energia van bennem. Megpróbálom ezt az attitűdöt a ringben is megmutatni. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok feladós típus. Sőt! Nem ismerek kegyelmet. A végtelenségig küzdök, teljesen mindegy, ki áll velem szemben.
Elmondása szerint – ellenfeléhez hasonlóan – fiúkkal is kesztyűzik, olyan ütéseket kap, amelyek nemcsak a testét, hanem a lelkét is kőkeményen megedzik.
Az orrom kapott már jó pár ütést, de nem baj. Nem féltem magam. Ha történne velem valami, azt gondolom, helyrehozható. Manapság remek plasztikai sebészek vannak, de idáig talán nem jutunk el. Nem félek a sérüléstől, elsősorban nem ez lebeg a szemem előtt. A boksz ilyen. Benne van a sérülés lehetősége. Aki ettől fél, ne vállalja el. Ezek kötelező sebek
– jelentette ki, hozzátéve:
Harcos amazon vagyok, akinek nagyon erős az igazságérzete. Tudom, sokan nem szimpatizálnak velem, de ez sosem érdekelt. Én ilyen vagyok. Egyenes ember, aki nem szereti a hazugságot, a félrebeszélést, ha el akarják mismásolni a dolgokat. Semmit nem tudok a szőnyeg alá söpörni. Ami a szívemen, az a számon.
The post „Manapság remek plasztikai sebészek vannak” – Szorcsik Viki nem félti magát a boksz miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu