Manfred Weber az Európai Parlament Strasbourgban zajló plenáris ülése előtti sajtótájékoztatóján a Hetek kérdésére válaszolva arról beszélt, hogy az EU-nak egységes álláspontot kell képviselnie az ukrajnai háború ügyében és ennek a megerősítését várja Orbán Viktortól.
A Hetek strasbourgi tudósítója az Európai Parlamentben kérdezte az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetőjét arról, hogy mit vár az újabb amerikai–orosz csúcstalálkozótól és egyetért-e azzal, hogy Magyar Péter is támogatja a budapesti helyszínválasztást.
Teljes mértékben támogatunk minden kezdeményezést, amely Ukrajnában békét teremt. Ez az, amit mindannyian szeretnénk látni
– szögezte le Weber, aki hozzátette, szkeptikus az eredményekkel kapcsolatban: „Szeretném hangsúlyozni, hogy az alaszkai utolsó találkozó nem hozott eredményt. A bombázások és a támadások azóta még erősebbek. Tehát mindazok, akik prédikálnak és azt kérdezik tőlünk, mit tehetünk, hogyan lehetnénk ismét barátságosabbak Putyinnal, eddig nem találtak visszhangra”.
A budapesti csúcstalálkozóval kapcsolatban Manfred Weber kijelentette, hogy egységes európai álláspontra van szükség a Putyinnal szembeni nyomás erősítésére és ennek támogatását várja el a házigazda magyar miniszterelnöktől is, akit jelenleg elszigeteltnek lát az EU-ban.
Nem látok más alternatívát, mint hogy európaiakként a lehető legerősebbek és a lehető legegységesebbek legyünk. Remélem, hogy Orbán Viktor is hozzájárul ehhez, mert jelenleg meglehetősen elszigetelt a Tanács asztalánál. És Oroszország felé remélem, hogy segít nekünk egységesíteni az európai hangot. Ezt remélem, és ezt szeretném látni
– üzente az EPP vezetője Orbán Viktornak.
The post Manfred Weber üzent Orbán Viktornak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu