Már 59 gyanúsított van az ártándi határrendészek korrupciós ügyében

Thumbnail for 6455553

Februárban és márciusban összesen hat bűnügyi akciót hajtott végre, aminek keretében tizenöt szolgálati jogviszonyban lévő és kilenc volt határrendészt hallgattak ki gyanúsítottként az ártándi határrendészek korrupciós ügyében.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a kutatások során egy helyszínen 4.500 eurót, míg egy másik helyszínen egymillió forint igazolatlan eredetű készpénzt foglaltak le a hatóságok.

Az ügyészség az elmúlt két hónapban 24 személlyel összesen 1.686 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen és társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúját közölte

– írták. Így a gyanúsítottak száma 59-re nőtt.

A megalapozott gyanú lényege szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket 2021 márciusától, amelyek megvalósításában civil személyek is segítségükre voltak. Az ügyben kihallgatott valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik.

The post Már 59 gyanúsított van az ártándi határrendészek korrupciós ügyében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest