Már a nyolcadik ügyészség emelt vádat egy nyíregyházi anya-lánya páros ellen

Thumbnail for 6575897

Közel kétszáz embert húzott le kamu hirdetésekkel egy nyíregyházi anya-lánya páros. A Kaposvári Járási Ügyészség 194 rendbeli csalás miatt emelt vádat ellenük.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű nő 2023 áprilisában kezdett el valótlan internetes hirdetéseket feladni, melyekben olyan népszerű gyermekkönyveket, illetve játékokat kezdett el hirdetni, amikkel valójában nem rendelkezett.

A hirdetések feladásához fiktív profilokat hozott létre, illetve több bankszámlával is rendelkezett azért, hogy fogadni tudja az utalásokat az áldozataitól. A nő később a csalássorozatba bevonta a börtönből szabaduló és hozzá költöző édesanyját is. Az anya is új bankszámlát nyitott, hogy a lánya által feladott hirdetésekkel átvert személyek arra is tudjanak utalni.

A páros fél év alatt 194 embert vert át, akiktől közel 3,5 millió forintot csaltak ki. A nyomozás során kiderült az is, hogy a vádlottak ellen már hét másik ügyészség is vádat emelt hasonló jellegű csalások miatt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért az elkövetőkre.

The post Már a nyolcadik ügyészség emelt vádat egy nyíregyházi anya-lánya páros ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest