Már ássák a krokodilos vizesárkot egy izraeli börtön körül

Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához – jelentette a Walla hírportál szerdán.

Az egyiptomi határ közelében fekvő Keciot börtönben különös biztonsági óvintézkedésekkel őrzött rabokat – köztük a Hamász palesztin iszlamista szervezet Nuhba nevű elitkommandójának terroristáit – tartják fogva.

A Walla tájékoztatása szerint megkezdődtek a földmunkák az Itamár Ben-Gvír nemzetbiztonsági miniszter kezdeményezte kísérleti program keretében. A projekt lezárása után döntenek arról, hogy más fokozott biztonságú börtönökre is kiterjesztik-e a krokodilok alkalmazását.

A miniszter azt ígéri, gondoskodnak a krokodilok jólétéről

A tervek szerint egy mintegy 180 méter hosszú vizesárok veszi majd körül a börtön egyik részét. Az árokba külföldről behozott krokodilokat telepítenének, hogy megnehezítsék a foglyok szökését, illetve elrettentő hatást fejtsenek ki.

Idit Szilman környezetvédelmi miniszter szerdán a 103 FM rádióban védelmébe vette a tervet, hangsúlyozva, hogy nem pusztán jelképes intézkedésről van szó.

Aláírtam azt a rendeletet, amely felhatalmazza a Sin Bét belbiztonsági szolgálatot egy konkrét kísérleti program végrehajtására a Keciot börtön körül, ahol a Nuhba terroristáit tartják fogva. Mindezt úgy, hogy közben a krokodilok jólétéről is gondoskodnak

mondta Szilman.

Igen, ez elrettentő eszköz. Nagyon félnek a krokodiloktól. Az ellenségeink által értett nyelven beszélünk

tette hozzá.

Nem aratott osztatlan sikert az ötlet

A Keciot börtönnek helyet adó Ramat Hanegev regionális önkormányzat vezetése felháborodott a terv miatt. A tanács elnöke, Eran Doron szerint ahelyett, hogy a miniszter rendőrőrsöt létesítene, összegyűjtené az illegális fegyvereket, és megerősítené a helyi rendfenntartást, egy drága és haszontalan projektre költ.

Tiltakozott Izrael legismertebb állatvédő szervezete is. Szerintük a krokodilok alkalmazása nem arányos eszköz a szökések megakadályozására, ráadásul az állatok börtönkörnyezetben tartása jelentős szenvedést okozna számukra, miközben technológiai és mérnöki alternatívák is rendelkezésre állnak. A szervezet szerint a döntés inkább választási kampánycélokat szolgálhat.

The post Már ássák a krokodilos vizesárkot egy izraeli börtön körül first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest