Az állampolgárok mellett most már az orosz politikai-gazdasági eliten belül is repedések keletkeztek az országban tapasztalható internetkorlátozások miatt – írta meg a 444.
Egyre szélesebb körben bírálják az internetkorlátozásokat
Március óta ugyanis már Moszkvában is csupán részlegesen érhető el a világháló: a leállások idején csak a hivatalos állami oldalak, kormányközeli platformok és közszolgáltatások oldalait lehetett elérni. Ez szakértők szerint az ukrajnai háború kitörése óta nem látott elégedetlenségekhez vezetett: mostanra már a rendszerhez hű szereplők is nyilvánosan kezdik bírálni a kormányt.
Legutóbb az okozott nagy felháborodást, amikor Makszut Sadajev digitális miniszter a távközlési és internetes cégek vezetőit arra kötelezte volna, hogy ne dolgozzanak olyan ügyfelekkel, akik virtuális magánhálózatokat (VPN) használtak a korlátozások kijátszására. A korlátozások miatti bevételkieséstől sújtott üzleti elit dühét fokozza, hogy a Kreml nem hajlandó érdemi egyeztetésekre.
Putyin fejére nőhet a digitális tér körüli konfliktus?
A digitális tér feletti kontroll már az állami tisztviselők körében is növeli a feszültséget: az Ukrajnához közeli Belgorod terület kormányzója a legutóbb arra panaszkodott, hogy a mostanra betiltott Telegram helyett erőltetett MAX platform nem rendelkezik pushértesítésekkel, emiatt a helyi lakosok nem informálhatók időben a beérkező ukrán támadásokról.
Szakértők szerint most az az első számú kérdés, hogy a korlátozásokért felelős Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – akik irányába Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre megengedőbb – lépései nem szülnek-e egy olyan eszkalálódó konfliktust az üzleti és politikai elitekkel, mely előbb-utóbb a digitális világot kevéssé értő Putyin fejére nőhet.
The post Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





