Már megint fennakadás van a győri fővonalon, az utasok hosszabb menetidővel és pótlóbuszokkal számolhatnak

Thumbnail for 6598284

A győri fővonalon szerdán estig hosszabb menetidőre és rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, pótlóbuszos átszállásra kell számítani, mert Tata állomáson biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést – közölte szerda délután a mávinform. Ugyanazzal a szakasszal van probléma, aminek köszönhetően a hétvégén is összeomlott a vasúti közlekedés a győri vonalon. (Akkor délelőtt felsővezeték-szakadás okozott fennakadást, délutánra a biztosítóberendezés romlott el, ahogy most is.)

A MÁV a következő forgalmi változásokról döntött a hiba elhárultáig:

  • az S10-es vonatok megosztva közlekednek: Déli pályaudvar és Tatabánya, valamint Tata és Győr között
  • az S10-es vonatok utasai Tata és Tatabánya között pótlóbusszal utazhatnak, a pótlóbuszok a vasútállomások előtt állnak meg
  • az S12-es vonatok csak Tatabánya és Oroszlány között járnak
  • az InterCity, EuroCity, Railjetek a fennakadás végéig Tatabányán, Vértesszőlősön, Tóvároskerten és Tatán is megállnak

A győri fővonalon a fennakadás végéig minden vonat helyjegy váltása nélkül vehető igénybe. A fennakadás végéig elfogadják a 760-as, 762-es, 784-es, 803-as, 804-es, 1850-es, 8432-es, 8435-es, 8462-es, 8465-es VOLÁN járatokon a vasúti jegyeket is.

Keleten sem zökkenőmentes ugyanakkor az élet: Mezőzombor és Tarcal között szintén biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést, a hivatalos tájékoztatás szerint egészen az esti órákig. A Miskolc–Nyíregyháza szakaszon így hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, a személyvonatok utasainak egy szakaszon akár pótlóbuszos átszállásra is lehet számítani. Kál-Kápolna és Füzesabony között viszont ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, itt avartűz miatt volt fennakadás, de a lángokat szerencsésen megfékezték. Rövidebb útvonalon közlekedő járatok még előfordulhatnak.

Kapcsolódó
Hőség, tömeg, késés: tudósítónk egy zsúfolt vonaton rekedt, miután összeomlott a MÁV fővonala – fotók

Kollégánk elmondta, vasutassal nem találkoztak, arról pedig nincs semmilyen tájékoztatás, mikor érhetnek Budapestre.

The post Már megint fennakadás van a győri fővonalon, az utasok hosszabb menetidővel és pótlóbuszokkal számolhatnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest