A pisai Rustichello élete kellemetlen fordulatot vett, a 13. század végnapjaiban az itáliai románcköltő hadifogságba esett és börtönbe zárták. Rustichello pár évvel korábban az első, Artúr királyról szóló olasz nyelvű románc szerzőjeként lett ismert, majd később, a Genova és Pisa között kirobbant háború alatt szülővárosáért, Pisáért szállt harcba, ekkor került rabságba. Egy genovai börtönben sínylődött, de ahhoz, hogy eljöjjön számára a megváltás, nem kellett messzire mennie. Annak a férfinak köszönhette a szerencséjét, akivel kénytelen volt megosztani a celláját.
A férfi egy különös történetet kezdett mesélni Rustichellónak, kínai utazásának történetét: hogyan találkozott elképzelhetetlenül gazdag és hatalmas uralkodókkal, miként járt be különös és egzotikus vidékeket, látott olyan teremtményeket, amiktől sebesebben ver az ember szíve és tetőtől talpig libabőrös lesz. Ez megihlette Rustichellót, megragadta a lehetőséget, hogy könyvvé formálja cellatársa visszaemlékezéseit. Nekilátott az írásnak, méghozzá a középkori románcok kedvelt nyelvén: ófranciául, egy kis olaszos beütéssel. Az eredmény: Marco Polo utazásai, avagy a világ leírása (Le Divisament du Monde, ahogy eredetileg megismerték) Rustichello tollából, ami cellatársát, Marco Polót a középkor egyik leghíresebb alakjává tette.
Szép új világ
A Le Divisament alapvetően megváltoztatta a középkori Európa felfogását a Távol-Keletről, és több nemzedéknyi olvasót vezetett be egy olyan világba, amit elképzelni sem tudtak, nemhogy felkeresni. A könyv komoly hullámokat vetett, de felmerül a kérdés, hogy mennyire érdemes hitelt adnunk a Rustichello által papírra vetett szövegnek. Röviden: hihetünk Marco Polo szavának?
A történet alapja, hogy az 1270-es évek elején a 17 éves Marco Polo rendkívüli utazásra indult Kínába két rokonával, az apjával, Niccolòval, és nagybátyjával, Maffeóval. A Le Divisament szerint ők hárman a birodalmi expanzió végén indultak útnak, amelyet a mongol Dzsingisz kán (1162 körül – 1227) hódításai indítottak el. Az általa alapított birodalom hatalma csúcsán Kelet-Európától a Japán-tengerig tartott, mire azonban Marco Polo és társai megérkeztek, a Mongol Birodalom számos, gyakorlatilag független államra hullott szét – és a gyors terjeszkedés kora véget ért. Csak keleten – Dzsingisz unokája, Kubiláj nagykán uralma alatt – folytak nagyobb hódító háborúk, amíg a mongolok 1279-ben véget nem vetettek a Szung-dinasztia dél-kínai uralmának.
Sajnos a Le Divisament eredeti kézirata elveszett, de a ránk maradt kéziratokban lévő egyezések alapján látszik, hogy nagyjából ugyanarról a szövegről van szó.
A könyvben szereplő leírások többsége elnagyolt, a szöveg gyakran elkalandozik és csapong. Emellett idegesítő váltások tarkítják, például, amikor nekikezd a Fekete-tenger leírásának, majd felidézi, hogy Marco Polo már beszámolt erről, a történet hirtelen másik szálon folytatódik. Egyéb bosszantó dolgok is találhatók a műben. Annak ellenére, hogy ismételten megígéri, hogy csak azokról a helyekről fog mesélni, amiket a saját szemével látott az utazó – hogy megkülönböztesse a személyes megfigyeléseit a szóbeszédtől –, a könyvben több olyan helyszín is szerepel, mint például Kelet-Afrika partjai, amelyeken Marco Polo valószínűleg soha nem járt. Az általa tollba mondott útvonalnak alig van értelme. És mégis, mindezek ellenére rendkívül érdekes részleteket találhatunk a könyvben.
Állítása szerint, miután megérkeztek Kubiláj kán udvarába, Marco Polo kedvező benyomást tett a mongol uralkodóra, aki a szolgálatába fogadta. A könyv alapján a nagykán előszeretettel küldte Marcót követként a Kínán belüli tartományokba – és számos esetben a Kínai-tenger és az Indiai-óceán térségébe. A velenceit több ízben megbízták azzal, hogy szerezzen meg bizonyos egzotikus tárgyakat Kubiláj gyűjteménye számára, mint például Buddha alamizsnás tálját, és ő érdekes jelentésekben foglalja össze ezeket az utazásait. Marco Polónak a nagykánnal való kapcsolatáról szóló beszámolói nagyon érdekesek, de a kortársai számára kétségkívül még ennél is izgalmasabbak voltak az utazásai során tapasztalt csodás dolgok leírásai. Néhány ezek közül minden bizonnyal a képzelet szüleménye, például a ruk nevű óriásmadár, amely képes nagy magasságokból elefántokat lehajítani.
Több esetben csak kicsit túloz, de az általa említett dolgoknak azért van valóságalapja.
Az Utazásokban olvashatunk Champa (a mai Vietnám déli részének) királyáról, akinek 326 gyermeke volt, és Ceylon királyának óriási rubinjáról, amit Marco Polo állítólag a saját szemével látott. Marco Polo hatalmas kínai hajókról is ír, és meghökkentő adatokkal szolgál a kínai városok hatalmas népességéről – az Indiai-óceán és a Kínai-tenger rengeteg szigetéről nem is beszélve. A könyv a Kínától keletre fekvő, aranyban és gyöngyben bővelkedő, Cipingunak (Zipangu) nevezett hatalmas sziget dicsőségét zengi. Ma ezt Japánnak nevezzük – Marco Polo könyve volt az első nyugati forrás, amely említi.
Marco Polo (vagy Rustichello), úgy tűnik, örömét lelte abban, hogy lerombolja a Kelettel kapcsolatos nyugati tévhiteket. Például, hogy a mitikus szalamandra szerintük nem hús-vér élőlény, hanem azbesztből, éghetetlen anyagból készül, amit a földből bányásznak. Vagy, hogy az Indiában árult pigmeus holttestek valójában szárított majmok. Az unikornist pedig orrszarvúként azonosítja – és ez az állat egyáltalán nem olyan teremtmény, amelyik engedné magát szüzek által behálózni.
A hosszú utazás
Mennyire volt utazásainak története a megélt tapasztalat és mennyire a képzelet szüleménye? Tagadhatatlan, hogy a Le Divisament bizonyos részletei történelmileg megkérdőjelezhetők. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb füllentés, hogy a Polo család felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Kubiláj erőinek Hsziangjang (Xiangyang) városának elfoglalásában. Ez közismerten 1273-ban történt, vagyis egy vagy két évvel a velenceiek Kínába érkezése előtt. A kínai források szerint valójában muszlim ostromszakértők segítettek Kubilájnak a város megostromlásában.
Ez nem az egyetlen passzus, ami átlépi a hihetőség határát. Niccolò és Maffeo már korábban is járt Kínában (az 1260-as évek elején), és a Le Divisament azt állítja, hogy az első utazás alatt Kubiláj megbízta őket, hogy hozzanak Kínába 100 keresztény misszionáriust és egy kis szentelt olajat Jeruzsálemből. A könyv azt is állítja, hogy X. Gergely pápa egy akkói találkozást követően Polóékat bízta meg azzal, hogy legyenek az iráni mongol ilhánhoz küldött követei. Mindkettő remek anekdota, de valószínűleg egyik sem igaz. A szkepticizmus nem újkeletű. A Le Divisament a 14. század második évtizedétől kezdve
egész Nyugat-Európában sikerkönyv lett – de nem telt el sok idő, és a lelkes méltatásokat ellensúlyozták a kétség hangjai.
Úgy tűnik, Marco Polo kortársai nehezen dolgozták fel a mongolokról alkotott kép – a 13. századi Európában nomád barbároknak tartották őket – és a könyvben ábrázolt Kubiláj-féle birodalom lenyűgöző gazdagsága és szervezettsége közötti ellentétet. Röviden: az európaiak azt még el tudták fogadni, hogy keleten létezik egy fejlett államalakulat, de azt, hogy efölött mongolok – vad tatárok – uralkodnak, azt már sokkal nehezebben tudták lenyelni.
Modern kritikusait nem a mongolok leírása zavarja leginkább, hanem ami a velencei szövegből kimaradt. Azt nem lehet Marco Polónak felróni, hogy nem említette a kínai nagy falat, mivel a népszerű tévhit ellenére a még ma is álló hatalmas védművet akkor még nem építették meg. De jóval nehezebb elszámolni azzal, hogy hallgat a teaivás szokásáról, arról, hogy a dokumentumokat ujjlenyomatokkal hitelesítik, vagy arról, hogy a nők lábát el szokták kötözni.
Más kritikusai arra mutattak rá, hogy Marco Polo, bár nagyon igyekezett magát a nagykán nagyra értékelt ügynökeként feltüntetni, a kínai forrásokban még utalás szinten sem szerepel. Néhány mai tudós szemében ezek a hiányosságok alapvetően ássák alá Marco Polo egész történetének hitelességét, egyikük szerint soha nem is jutott távolabb a Fekete-tengernél.
Valójában nincs abban semmi valószerűtlen, hogy egy velencei alkalmazást nyerjen Kínában, a nagykán udvarában. Kubiláj előszeretettel fogadott fel tehetséges idegeneket. Úgy tűnik, ez jellemző lehetett a mongol uralkodókra: 1289-re az ilhánok már nemegyszer alkalmaztak itáliaiakat követekként, tolmácsokként és zsoldosokként.
Nincs bizonyíték
Marco Polo a nagykán megbízásából tett tengeri utazásai gond nélkül beillenek abba az élénk diplomáciai tevékenységbe, aminek eredményeként Kubiláj követei 1278 és 1294 között Ceylonba (Srí Lanka) és India félszigetére is eljutottak.
Az egyik magyarázat, hogy miért hiányzik a Polo család a kínai források közül, az az, hogy ugyanabba a kategóriába estek, mint az a sok-sok külföldi, akik a Kínától nyugatra fekvő országokból érkeztek. Ezek a látogatók annyian voltak, hogy a kínaiak két kifejezést használtak rájuk: xiyu („nyugatiak”) vagy semu („különböző népek emberei”).
Akkor látnánk tisztán Marco Polo könyvének valóságtartalmát illetően, ha a mongolok közötti jelenlétét bizonyító dokumentumokat találnánk, de sajnos alig maradt ránk valami. Marco Polo későbbi élete során sikeres kereskedő lett; ezzel kapcsolatban viszonylag sok forrásunk van, de utazásaira továbbra sincs meggyőző bizonyíték.
Legközelebbi bizonyítéka csupán nagybátyja, Maffeo végrendelete, amelyben „három, a tatárok csodálatra méltó nagykánjától származó aranytáblára” hivatkozik. Feltehetőleg ezeknek a tábláknak az egyikéről tesz említést a Marco Polo vagyonáról készült leltár, amely több évtizeddel a halála után készült, amikor a rokonai pereskedtek. A nyugatiak képzeletében soha nem halványult el a Keleten fekvő varázslatosan gazdag birodalom képe. Kolumbusz Kristóf az 1490-es években vágott neki az Atlanti-óceánnak, hogy alternatív útvonalat keressen „Cathayba”, vagyis Kínába. Ez az utazása az Újvilág „felfedezéséhez” vezetett. Mielőtt hajóra szállt, magával vitt egy nélkülözhetetlen útikönyvet: Marco Polo művének egyik példányát.
A cikket Rindó Klára fordította.
The post Marco Polo lehetett a történelem egyik legnagyobb hazudozója? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
