Megteszem. 500 százalékos vámot vetek ki Kínára
– mondja az álmatlansággal küzdő Donald Trump, miközben fegyvert szegez az éjszaka közepén Uncle Samre egy thai luxusszállóban, ám szerencsére közbelép a félmeztelen Vlagyimir Putyin, hogy megnyugtassa. Ez a dramaturgiai csúcspontja az immár több mint 50 éve futó Saturday Night Live White Potus című szkeccsének, amelyben az alkotók egyszerre parodizálták a Fehér Lótuszt, illetve Trump világpolitikai ámokfutását.
Az HBO sikersorozatának nemrég zárult le a harmadik évada (kritikánkat itt olvashatják), ebből idéztek meg konkrét jeleneteket, beillesztve a sztoriba az elnök családtagjait és beosztottjait: az anyagi javakhoz ragaszkodó Ivanka Trump szerepében feltűnik például Scarlett Johansson, Robert F. Kennedy Jr.-t pedig Jon Hamm alakítja.
A pár perces szkeccsben a James Austin Johnson által alakított Trump helyettesíti a bűnügybe keveredett üzletembert, a Ratliff család fejét, aki inkább ráfügg a gyógyszerekre, minthogy a luxusnyaralás során be merje vallani szeretteinek, hogy otthon már nem várja őket az a korlátlan gazdagság, amihez hozzászoktak. A thai luxuskörnyezetben megtalálja helyét a jellegzetesen affektáló Melania, Trump csekély értelműnek ábrázolt fiai, illetve a már említett Putyin is, aki a sorozatban is fontos szerephez jutó orosz sármőrként alakítja a cselekményt.
The post Máris elkészült a Fehér Lótusz paródiája Trumppal és Putyinnal first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu