Nekem most a Tisza győzelmén kell dolgoznom. Egyedül nekik van esélyük ugyanis arra, hogy véget vessenek ezeréves történelmünk legkorruptabb rendszerének
– mondta a Válasz Online-nak adott interjújában Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, néhai hatpárti ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
A kampány mindenkit arra fog buzdítani, hogy egyéniben mindenütt a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzanak. Nem csak a tiszásokra, Zuglóban például Hadházy Ákosra. Arról is beszélt, hogy a Fidesz által befolyásolt közvélemény-kutatások – és ebben szerinte partnerük lesz az ellenzék néhány pártja is – tendenciózusan a küszöb környékére fogják mérni az egyébként esélytelen indulókat. „A Momentumnak most 4 százalékot mérni: kamu. Az MMN újabban mért 2 százaléka is kamu” – mondta saját pártjáró.
Márki-Zay elmondta, hogy a Fideszt tartja a jövő évi választás esélyesének, mert a piaci tapasztalat az, hogy a Coca-Cola mindig le fogja győzni a Traubisodát, függetlenül attól, hogy melyik a finomabb. Szerinte több nagyságrendnyi versenyelőny van a Fidesz oldalán pénzben, médiában, törvénykezésben, a propaganda is iszonyatos erővel dolgozik. Ezzel együtt Magyar Pétert, a Tisza elnökét jobb hullámlovasnak tartja, mint amilyen három éve ő volt, de lényegesen nagyobb hullámon is lovagol: „Ma van hatalmas társadalmi elégedetlenség, sokan már bármit elfogadnának, csak Orbánékat váltsuk le. 2022-ben ilyen nem volt.”
Elmondta, hogy 2022-ben a legjobb lehetséges stratégiát követték, hiszen akkor nem volt alternatívája az összefogásnak, nem volt alternatívája a Gyurcsánnyal való együttműködésnek. Hozzátette, hogy azért irigy Magyar Péterre, amiért neki nem kell összefognia Gyurcsánnyal. Felidézte, hogy a DK elnöke már ’22 januárjában közölte vele, hogy el fogják veszíteni a választást, és ennek ő lesz az egyszemélyi felelőse. „Végül is korrekt volt a maga módján. Nincs is bennem harag. A politikáját tartom károsnak.” Arról is beszélt, hogy
egy hónappal a választás előtt azt javasolta a pártoknak, hogy bojkottálják a választást, ha a Fidesz nem teljesíti a követeléseiket, hogy „ Orbán álljon ki vitára, megszólalhassunk mi is a köztévében, valamint, hogy adjanak nekünk plakáthelyeket”.
Ha a Fidesz elbukta volna a választást, az informális hatalmat még megtarthatta volna, fejtegette Márki-Zay, hozzátéve, hogy az akkori ellenzék soraiban árulók voltak. „Az ellenzékben volt elég ember, aki a Fidesz érdekében megakadályozta volna, hogy tényleg börtönbe kerüljenek, meg hogy a lopott vagyont vissza lehessen venni tőlük” – mondta, egyértelműsítette, hogy a Jobbikra és az LMP-re gondol, de szerinte Gyurcsánynál is vannak kérdőjelek, hiszen 2005-2006-ban maga nyújtott be törvénymódosítást azért, hogy Polt Péter maradhasson a legfőbb ügyész, és aki „soha nem számoltatta el Orbánt a 2002 előtti bűnökért”.
A Fidesz szerinte túl sokszor kapott már kétharmadot az ellenzék hibájából. Felidézte, hogy 2018- ban Vona Gábor, a Jobbik akkori elnöke állhatta volna, hogy helyenként vissza kellene lépnie, cserébe befutó helyekért máshol, de nem ment bele: „Ha valaki nemhogy az ország érdeke, de a saját érdeke ellen is cselekszik, annak két magyarázata lehet. Az egyik, hogy hülye, a másik, hogy áruló.Vona Gábort egyáltalán nem tartom hülyének.”
Arról, hogy hogy készül a Tiszántúli ellenzéki a választásokra, az alábbi cikkünkben írtunk:
The post Márki-Zay: Irigylem, hogy Magyarnak nem kell összefognia Gyurcsánnyal first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu