Marsi Anikó elmondta, miért váltak el Palik Lászlóval

Thumbnail for 6534452

Marsi Anikó a TV2 Titkok Ramónával című műsorban beszélt házasságáról Palik Lászlóval. Az ország tesztje című műsor forgatásán találkoztak először egymással, majd 2005-ben egybekeltek. Két fiuk született, Vilmos és Vince.

Később a család Spanyolországba költözött, ahonnan Marsi 2016-ban jött haza, hogy hét év háztartásbeli lét után a Tények műsorvezetője legyen. Férje és fiai azonban ekkor még Mallorcán maradtak, ráadásul Palik később az Exatlon miatt Dominikára ment. Fél évig tehát négyen háromfelé voltak a nagyvilágban. Ekkor döntötték el, hogy ezt nem lehet így tovább csinálni.

Marsi szerint részben ez vezetett ahhoz, hogy 2021-ben elváltak Palik Lászlóval.

Ez is nagyon nagy szerepet játszott benne, de nem feltétlenül az, hogy a világ három különböző pontján voltunk, hanem az, hogy nem tudtunk egyetértésre jutni abban, hogy kinek mi és hol lenne a legjobb. És nyilván az is benne volt a pakliban, hogy túl sok időt töltöttünk a világ legkülönbözőbb pontjain egymástól. Nem akarok egyéb részletekbe belemenni, de nyilván más nézeteltéréseink is voltak

– fogalmazott a híradós, hozzátéve: azért sem akarja részletezni a történteket, mert Palik nincs jelen, hogy ő is megossza a saját álláspontját.

Bár a váláskor nem volt jó a viszonyuk és sokat veszekedtek, Marsi Anikó hálával gondol volt férjére, akire ma már barátjaként tekint.

Én nem szoktam úgy fogalmazni, hogy nekem Laci a legjobb barátom és így váltunk el. Egyébként ma Laci az egyik legjobb barátom, nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ő a gyerekeim édesapja. Ez így volt megírva a nagy könyvben. Ma már jóban vagyunk, de nem így váltunk el egymástól. Ha olyan jóban lettünk volna, mint ma, akkor nem váltunk volna el.

Palik Vilmos és Vince tavaly nyilatkoztak szüleik válásáról:

Kapcsolódó
Marsi Anikó és Palik László fiai nem lepődtek meg szüleik válásán

Voltak problémák, a gyerekek is érezték a szülők közti feszültséget.

The post Marsi Anikó elmondta, miért váltak el Palik Lászlóval first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest