Marsi Anikó volt Lékai-Kiss Ramóna vendége a TV2 Titkok legutóbbi adásában. A beszélgetés során a TV2 híradósa egyebek mellett elmondta, miért váltak el Palik Lászlóval, megosztotta továbbá azt is, hogy tinédzserként tudta meg, hogy az édesapja, akit hatévesen veszített el, öngyilkos lett. 16 éves koráig ugyanis abban a hitben élt, hogy apjának nagyon komoly szívbetegsége volt, és az okozta a halálát.
Marsi most a Blikknek nyilatkozott a témában. Mint mondja, maximálisan megérti, édesanyja annak idején miért nem avatta be őt és a testvérét a részletekbe.
Megértem, miért nem mondta el édesanyám, hogy apám öngyilkos lett. A lehető legfelelősebb döntésnek tartom, hogy két kisgyereket egy szülő nem traktál ilyen tragikus információkkal, hiszen elég volt maga a sorscsapás, hogy apu elment. Azt nem tudom, hogy a nővérem mikor hallott először apánk halálának igazi okairól, de minden bizonnyal ő is később, s ő eleve talán anyától tudta meg. Bennem 16 évesen feltört egy kósza gondolat, hogy vajon milyen klassz kis családi örökségek lehetnek még ezen a vérvonalon, hogy ez valamiféle örökletes hajlam lehet-e.
Hozzátette, hogy nem tépelődött sokáig, mert nem látta értelmét az ilyesfajta önbántásnak. Abban hisz, hogy kell lennie benne bátorságnak, hogy azokon a rossz dolgokon, amiken tud, változtasson, ugyanakkor a megváltoztathatatlant képes legyen elfogadni, méghozzá békével.
Ilyen egy haláleset is. Ma már természetesen nem tabutéma köztünk az apám halála és annak körülményei, szoktunk róla beszélni
– magyarázta a lapnak a híradós, aki a fiainak egyelőre nem mondta el, pontosan hogyan halt meg a nagyapjuk.
A fiúknak – csakúgy, mint ma már nekem – ezzel igazából nincs dolgunk. Nem is ismerték a nagypapájukat, amiket hallottak róla, azok pedig mind szép emlékek. Én úgy gondolom, igazán szerencsés gyerekek ők, mert van egy élő nagyszülőjük, aki olyan cukorfalat és tündérbogyó, hogy nem is kívánhatnának – és nem is kívánnak – nála jobbat. Sokaknak ez nem adatik meg.
A beszélgetés alkalmával a műsorvezető azt is elárulta, hogy édesanyjával a mai napig nem tudják, mi vezetett oda, hogy az édesapja ilyen döntést hozott.
Beszéltünk róla, de nem tudtuk megfejteni, hogy egy 34 éves agrármérnök, aki a filozófia doktora volt, egy igazi társasági ember miért döntött így. Talán én agyaltam ezen a legtöbbet a családból, de nekem is rá kellett jönnöm, hogy ez nem vezet sehová, nem old meg semmit… Ha tudnám, az sem változtatna semmin. Anyukámat viszont örök életében kísérti, hogy nem tudta ettől megóvni az apánkat… Szerintem egész életében cipeli ezt a terhet, de őszintén remélem, hogy a lelke mélyén tudja: ő nem felelőse ennek a felfoghatatlan tragédiának.
The post Marsi Anikó: Megértem, miért nem mondta el édesanyám, hogy apám öngyilkos lett first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu