Másfél nap alatt összedobták követői Hadházy füstgyertyázásért kapott büntetését

Thumbnail for 6415039

A momentumos politikusok mellett Hadházy Ákos is füstgyertyázott kedden, a Pride-ot ellehetetlenítő törvény megszavazásakor, emiatt Kövér László 12 millió forintos büntetésre és 10 ülésről való eltiltásra ítélte a független képviselőt.

A pénzbírságon nem kellett sokat aggódnia, követői ugyanis másfél nap alatt összeadták neki a büntetés összegét.

Az önök segítségével ismét sikerült elrontani Kövér elvtárs perverz örömét!

– írta vasárnap reggeli posztjában, melyet így folytatott: „Nem tudom elmondani, mekkora erőt ad, hogy néhány nappal az előző hétmillió forint után sok-sok kisadományból másfél nap alatt összejött a házmester által kiszabott újabb, még brutálisabb büntetés összege. Ezt tényleg alig mertem remélni, megvallom, el is érzékenyültem, amit csak fokozott az utalások mellé írt rengeteg biztató üzenet.”

A házelnök néhány hete azért kötelezte a négyhavi tiszteletdíjának megfelelő bírság megfizetésére Hadházyt, mert Orbán Viktor beszédét egy általa 18 évvel ezelőtt elmondott szónoklattal zavarta meg. Kövér továbbá azt is felrótta Hadházynak, hogy rendszeresen illegitim bábszínháznak hívja a Parlamentet. A független képviselő akkor bejegyzésében felajánlások formájában kért segítséget a büntetése befizetéséhez, ami néhány óra alatt össze is gyűlt.

Hadházy a sikeres gyűjtés ellenére azt írja, nem fog többé füstgyertyázni a parlamentben. Nem azért, mert tartana a további büntetéstől, hiszen „lassan nem is tudná miből levonni a zaklatott lelkű házmester, mert 10 havi tiszteletdíjamat megvonta, de már csak 13 hónap van vissza ebből a ciklusból”. Hanem mert szerinte a mostani törvények után már nem „hibrid rezsimnek”, hanem valódi diktatúrának lehet nevezni Magyarországot; egy ilyen ország parlamentjében pedig „nem hogy felszólalni, de ilyen tiltakozó akciókat lefolytatni sem érdemes”.

Nem hiszem, hogy ennél élesebb tiltakozásra lenne lehetőség, miközben a mostaninál durvább törvények is fognak jönni. Pontosabban egyetlen ilyen nagyon erős lehetőség lenne: ha az ellenzék végre felemelné a fenekét és kivonulna végleg. Ez az egyetlen, ami valóban fájna Kövérnek

– írta, hozzátéve: a füstgyertyék egy pár percre sem tudták megakadályozni a törvény elfogadását, „a diktatúra sötét szakadékába robogó országot” csak elszánt tömegek tudják visszafordítani.

The post Másfél nap alatt összedobták követői Hadházy füstgyertyázásért kapott büntetését first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest