„Nem politikusok vagy újságírók feladata eldönteni, kit és miért kell felelősségre vonni. A bevételeim legális és átlátható tevékenységekből származnak” – nyilatkozta a volt jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám a Financial Times-nak, amely arról közölt cikket, hogy egyre nyíltabban távolodik a magyar üzleti elit a NER-től, miközben a rendszerhű milliárdosok külföldre igyekeznek menekíteni a vagyonukat.
Tavaly márciusban az Állami Számvevőszék vagyonvesztést tárt fel a jegybank által létrehozott alapítványoknál, továbbá a vizsgálat megállapította, hogy milliárdokat lapátolt ki a jegybankelnök fia és baráti köre az alapítványokból. Matolcsy Ádám, akit már fideszes politikusok is börtönben látnának legszívesebben, ezzel szemben azt nyilatkozta az FT-nek, hogy cégei nem állnak kapcsolatban a jegybanki alapítványokkal.
Azt is elmondta, hogy évek óta rendelkezik tartózkodási engedéllyel az Egyesült Arab Emírségekben „munkájából adódóan”, bútoripari vállalkozását üzemeltet, amelynek közel-keleti megrendelői is vannak.
Elmondta azt is, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, amennyiben az új magyar kormány ígéretéhez híven kérni fogja a kiadatását (amit megnehezíthet, az Emírségeknek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal).
A Matolcsy-család a választások előtt nem sokkal konténerekben vitték ki a vagyontárgyaikat és sportautóikat Dubajba, a hatóságok ezt sem akadályozták meg, dacára, hogy több mint egy éve nyomozás zajlik az eltűnt többszáz milliárdos jegybanki alapítványi vagyon miatt. Matolcsy Ádám az FT-nek azt mondta, „az az állítás, hogy jelentős értékű személyes tárgyakat szállíttattam Dubajba, egyszerűen nem igaz”.
A lapnak sikerült a leköszönő miniszterelnök vejét, a családjával tavaly New Yorkba emigráló Tiborcz Istvánt is elérni, aki a szóvivőjén keresztül közölte, hogy
a BDPST Zrt.-n keresztül tervezi folytatni üzleti tevékenységét Magyarországon. Az FT megszólaltatta az OTP elnök-vezérigazgatóját, Csányi Sándort is, aki azt nyilatkozta, minden kormánnyal konstruktív együttműködésre törekednek, hozzátéve, hogy neki nincs félnivalója azokkal ellentétben,
akik szabálytalan közbeszerzések révén jutottak megbízásokhoz.
A brit Guardian a minap arról írt, hogy magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát.
The post Matolcsy Ádám: Nem politikusok vagy újságírók feladata eldönteni, kit és miért kell felelősségre vonni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





