MÁV-káosz: Átgyalogoltak Érd felsőről Érd alsóra a Balatonra tartó utasok

Thumbnail for 6606921

Újabb szintet lépett a szinte már menetrendszerű összeomlás a MÁV-nál: hétfőn délelőtt az utasoknak kellett gyalog, táskákkal, bőröndökkel megpakolva egy másik állomásra átgyalogolniuk, ha folytatni akarták az útjukat. Minderről az egyik vonaton tartózkodó kollégánk számolt be.

„A Szegedtől Fonyódig közlekedő Aranyhíd Expressz vonattal Érd felsőig sikerült eljutnia az utasoknak. Húsz perc várakozás után bemondták, hogy váltóhiba miatt még tíz percet várni kell. Jó negyedórával később pedig azt közölték a hangosbemondón, hogy az expresszvonat váltóhiba miatt bizonytalan ideig az állomáson várakozik, de lehetőség van arra, hogy az utasok átgyalogoljanak Érd alsóra, és onnan a Tópart IC-vel utazzanak tovább. Így aztán az utasok leszálltak, átgyalogoltak a bőröndjeikkel a másik vasútállomásra, hogy lejussanak a Balatonra. Így egy vonat viszi le gyakorlatilag két vonat utasait” – írta kollégánk.

Érd alsó és Érd felső egyébként mindössze két utcányi távolságra van egymástól, de a csomagokkal felszerelkezett utasok vándorlása nem megszokott a két állomás között.

Az ezek után már szinte említést sem érdemel, hogy a Tópart InterCity nem rendes IC-szerelvény volt, hanem egy elővárosi közlekedésre kifejlesztett Flirt motorvonat. Ezzel az a gond, hogy az üléseit nem hosszú utazáshoz tervezték, és a WC-je sem feltétlenül bírja a terhelést, a szippantó-infrastruktúrája pedig nincs kiépítve a balatoni fordulópontokon.

A MÁV jegyvásárló rendszerében nyomon követhető adatok szerint az Aranyhíd Expressz végül egyórás késéssel megérkezett Fonyódra, így alig pár percet nyertek azok az utasok, akik átszálltak a képek alapján igencsak zsúfolttá váló, Budapestről nagyjából egy órával később induló Tópart IC-re.

The post MÁV-káosz: Átgyalogoltak Érd felsőről Érd alsóra a Balatonra tartó utasok first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest