MÁV – ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán

Az elmúlt hetekben majdnem elkészült Győrasszonyfa új vasútállomása, ám a napokban a már majdnem kész állomást egy délután alatt ledózerolták – írta a Kisalföld.hu.

A megyei újság szerint a MÁV korábban arról tájékoztatta a helyieket, hogy új, kis alapterületű regionális típusépületet, egy zárt utasvárót építenek majd, és a Magyar Falu Program támogatásából finanszírozott beruházás március 16-án meg is kezdődött.

A 24.hu július elején írt a részletes cikket a MÁV sikertelen utasváró projektről, amelybe a győrasszonyfai projekt is beletartozott.

A tervek szerint az áprilisi választás előtt kellett volna elkészülni összesen 11 kisebb forgalmú, ám térségi szinten fontos állomáson az új váróhelyiségeknek. A típustervek alapján készülő könnyszerkezetes épületekből azonban egyetlen egy sem készült el. Már akkor megírtuk, hogy a gyatra kivitelezői munka következtében a már félkészre felhúzott várókat is vissza kell bontani.

Az Orbán-kormány a Magyar Falu Programból 1,07 milliárd forintot adott a programra, amelynek keretében a 20 négyzetméteres, hűtött-fűtött típusépületeket kellett volna legyártani és telepíteni a kiválasztott településeken.

A megbízást Mészáros Lőrinc egyik bizalmasának, Gál Miklósnak a vállalkozása nyerte el. A Locomotive CEE Kft. azonban a kivitelezést alvállalkozóra bízta.

Miután a könnyűszerkezetes elemek nem bírták ki a hetekig elhúzódó munkálatokat, sok helyen tönkrementek, ezt követően szerződést bontottak az alvállalkozóval. Hat helyen a torzóban maradt várókat le kellett bontani.

The post MÁV – ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest