Medgyessy Pétert is fogadta Hszi-csin Ping kínai elnök

Thumbnail for 6162542

A Blikk ír arról, hogy Medgyessy Péter több mint tíz napot töltött Kínában, ahol személyesen is találkozott Hszi Csin-ping elnökkel. Az egykori kormányfő a lapnak azt mondta: egy hónappal utazása előtt Kína nagykövetén keresztül kapta a meghívást a volt miniszterelnökök és államfők szervezetének soros találkozójára, amit Pekingben tartottak. Hivatalos volt a Kínai Népi Szövetség a Külföldi Barátságért nevű szervezet megalapításának 70. évfordulója alkalmából tartott nagy ünnepségre.

Medgyessy Péter azt mondta, a miniszterelnöksége óta eltelt két évtizedben csaknem minden évben járt a kínai fővárosban, és rendre felfedez valami újat, hihetetlen a fejlődés. Hszi Csin-ping kínai elnökkel a Országos Népi Gyűlés kongresszusi palotájában találkozott egy amerikai politikus, a thai parlament jelenlegi és Nigéria korábbi elnökének társaságában.

A másfél órás találkozó remek alkalom volt arra, hogy megismerjük, miként gondolkodik a világpolitikáról Kína, milyen lehetőséget látnak az amerikai, az afrikai vagy éppen az európai kapcsolatokban

– idézte fel Medgyessy Péter, akinek Pekingen kívül Sanghaj és Hongkong is szerepelt az úti céljai között.

Két előadást tartott mintegy négyszáz kínai hallgató előtt a volt ír miniszterelnökkel és az egykori szlovén államfővel. Ő természetesen főként gazdasági témákat érintett, kitörési esélyekről, ütközési pontokról beszélt, a hallgatók kérdéseket is feltehettek. Medgyesss Péter 2003-ban úgy vélte, Magyarország az EU-ban az ázsiai ország „hídfőállása” lehet, most azt mondja: ez mára megtörtént, szerinte Gyurcsánytól Ferenctől Orbán Viktorig mindenki, lényegében ugyanazt a Kína-politikát képviselte, aminek ő örül.

The post Medgyessy Pétert is fogadta Hszi-csin Ping kínai elnök first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest