Amíg én itt vagyok, az idősek biztonságban érezhetik magukat! Nemcsak megvédjük, hanem folyamatosan emeljük a nyugdíjakat
– írta Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésében október végén. A nyugdíjügyek a jelenlegi kormányzat talán leghangsúlyosabban kommunikált szociálpolitikai területe, és mint korábban is történt, kampányidőszakban különösen felértékelődnek a nyugdíjasok.
Az előző országgyűlési választások előtt a mintegy 2,5 millió potenciális szavazó megnyerése érdekében előbbre hozták a 13. havi nyugdíj teljes összegének a kifizetését, a mostani kampányban pedig előhúzták a 14. havit (pontosabban annak egy hétre eső részét) A kormányzati intézkedések nyomán 2025 ősze és 2026 február között szinte minden hónapban érkezett, érkezik valamilyen plusz a nyugdíjasoknak:
- szeptember és november között postázták a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt, amit decemberi 31-éig lehet felhasználni.
- A vártnál magasabb infláció miatt novemberben egyszeri nyugdíjkiegészítés történt, ami az átlagnyugdíj esetében 47 200 forintot jelent.
- Decemberben már az emelt nyugdíjat utalják, ez a kormány által hivatalosan prognosztizált jövő évi inflációnak megfelelő, 3,6 százalékos emelés.
- 2026 februárjában pedig jön a 13. havi nyugdíj és mellé a beígért 14. havi egy heti összege is.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már azt is belengette, hogy, amennyiben az infláció mértéke meghaladja a 3,6 százalékos prognózist, akkor 2026 novemberében kiegészítő nyugdíjemelésre vagy egyösszegű kompenzációra kerül sor, amit egyébként jogszabály ír elő. A jövő évi, 3,6 százalékos nyugdíjemelés egyébként 216 milliárd forint többlet kiadást jelent a költségvetésnek.
Az idén október végéig a nyugellátásokra és a nyugdíjszerű ellátásokra – a 13. havi nyugdíjjal együtt – összesen 6072 milliárd forintot fordítottak a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint.
Csak Írországot és Máltát előzzük
Ha valaki kizárólag a kormányzati médiából tájékozódik, akár azt is hiheti, hogy Magyarországon igazán jó nyugdíjasnak lenni. A látványos bejelentések mögött azonban a statisztikai adatok mást mutatnak.
The post Még a 14. havi nyugdíjjal is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





