Még a vécét és a mosdókat elvitette az irodájából a képviselő, amikor nem választották újra

Thumbnail for 6281085

Egy brazil volt városi tanácsos visszaadott egy vécét és két mosdót, amelyeket az irodájából távolíttatott el, miután nem választották újra. Janaína Lima egyik alkalmazottjáról készült felvétel, amint elszállítja a berendezéseket, és akkor került fel az internetre, amikor Sao Pauló-i helyi képviselői mandátuma véget ért.

„Úgy döntöttem, hogy a saját erőből beszerzett berendezéseket a kamarának adományozom. Nyilvánvaló, hogy sem nekem, sem a tanácsadóimnak nincs szükségük WC-re” – közölte az X-en közzétett nyilatkozatában, miután a közösségi médiában nagy felháborodást keltett a felvétel. A térfigyelő kamerák ugyanis rögzítették, amint az irodájában dolgozók eltávolítják a nyolc évvel ezelőtti hivatalba lépésekor beszerzett berendezéseket.

A közösségi médiában közzétett nyilatkozatában Lima (a fenti kép bal szélén) azt mondta, hogy a mosdó felújítását a saját pénzéből fizette, és ezért nem a tanács tulajdonát képezi. Hozzátette, hogy követte a jogi osztály útmutatását, amely jelezte, hogy minden személyesen beszerzett eszközt el kell távolítani. A brazil G1 médiának azt mondta, hogy az épületben lévő hidraulika „érzékeny”.

Lima január 1-jéig a jobboldali-libertárius Új Párt (NOVO) tanácsosaként dolgozott. A 41 éves asszony a 2024-es választásokon veszítette el pozícióját a brazil Munkáspártot képviselő Jorge Adrilles Jorge ellenében. Hétfői beiktatásán Jorge a G1-nek azzal viccelődött, hogy csapata „közös bilit fog használni”, amíg a helyzet meg nem oldódik, ismertette az abszurd esetet a BBC.

The post Még a vécét és a mosdókat elvitette az irodájából a képviselő, amikor nem választották újra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest