Még le sem csengett a nyár slágere, de már Tusványoson remixelték a „mocskos Fidesz”-t

Az évek óta bevett kézfertőtlenítők és a füldugók mellett az idei szezon egyik meghatározó fesztiválkellékévé vált, hogy a koncertek közönsége akár még olyankor is azt kiabálja, hogy „mocskos Fidesz”, amikor a fellépő nem is bátorítja őket erre. Olyannyira, hogy vannak, akik már egyenesen a nyár slágereként hivatkoznak a kormánypárt ellen felhangzó skandálásra.

A kormányellenes tüntetésekről és a kommentmezőből a fesztiválokra költöző kifejezés annyira meghatározza az idei nyarunkat, hogy még a Fidesz erdélyi csapatépítőjének számító Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – résztvevői sem hagyták szó nélkül a dolgot.

Kocsis Máté például azt nyilatkozta a fesztiválokon megjelenő kormánykritikus hangokról egy panelbeszélgetésen, hogy szerinte ezeken a koncerteken döntő többségben az előadók szoktak elkezdeni skandálni, a közönség csak követi őket. De a Fidesz frakcióvezetője egyúttal arról is beszélt, hogy a baloldali médiagépezetet, és a velük együttműködő zenészeket okolja a jelenségért. Majka kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg nem igazolt az RTL-hez, addig nem is jelentetett meg kormánykritikus számokat.

A kormánypárt fő megmondóembere, Bayer Zsolt pedig egy publicisztikájában „kígyóválló szarjancsiknak” nevezte a kormánykritikus előadókat és azokat a koncertlátogatókat is, akik a rendszerrel szembeni frusztrációjukat azzal vezetik le, hogy hangosan szidják a Fideszt.

De mire a kormányoldalon is felfedezték a jelenséget, a „mocskos Fidesz”-ezés már – egy Szerencsekereket megidéző mémes csavarral – remixet is kapott.

Zászló, zászló, macskás fadísz

The post Még le sem csengett a nyár slágere, de már Tusványoson remixelték a „mocskos Fidesz”-t first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest