Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?

Egy brit vlogger, felhasználóneve alapján John Mac Travels arra tett kísérletet, hogy Budapesten egy egynapos kirándulást ki lehet-e hozni mindössze 10 fontból, azaz 4500 forintból.

A tíz fontból:

  1. Látnia, városnéznie,
  2. valami magyarost ennie,
  3. innia kell valamit,
  4. illetve még valamilyen szuvenírt is be kell szereznie

– állította fel a YouTube-ra feltöltött videójában a kihívás szabályait.

A videós a napját a Halászbástyán kezdte, „talán a legforgalmasabb helyen az egész városban”, bár ebben nagy valószínűséggel nem volt igaza. Elmondja, hogy a turisták ide a kilátás miatt térnek fel, és valóban nagyon szépen látni onnan a várost. Szép a (Mátyás-)templom is, de belépős, tapasztalta meg kissé szomorúan, a 3100 forint elvinné a költségvetése kétharmadát, úgyhogy nem ment be.

Ez eddig ingyen volt, csak a „méltóságából” veszített valamennyit, hogy ennyi ember között szelfizett – mondja, nagyon sok neki a turistaa Várban, noha nem tűnik a videó alapján olyan vészesnek.

Következő megállóhelye a „menő” Szabadság hídon keresztül – ahonnan jól lehet látni az „erőd” Citadellát – a Nagycsarnok, ahol ebédelni tervezett, mivel úgy gondolta, az lesz „a legjobb megoldás arra, hogy jó áron kapjak egy jó ebédet.”

Ott szintén csalódottan tapasztalta, hogy mivel vasárnap volt, sok üzlet nem volt nyitva. Így (lehet, szerencséjére) a fenti ételbárok sem.

Arról is beszélt a videóban, hogy talán sokan nem tudják, egy magyar szó a paprika, amit sok magyar ételbe tesznek.

Úgyhogy a Váci utca felé elhagyta a csarnokot és gulyást ment vadászni. A Deákig ér, addig ebédelnie még nem sikerült, de szuvenírt, egy hűtőmágnest, már beszerzett 400 forintért. Ekkor már úgy volt vele, hogy ha nem talál megfelelő áron gulyást, inkább lángost eszik, végül a Dob utca elején egy lángosos nevű helyre tért be gulyást enni, ami 2790 forint és – beszámolója szerint – rendben volt.

Innen a Szabadság térhez ment, megnézte a Szovjet hősi emlékművet, majd egy „katedrálishoz”, hogy aztán rájöjjön, az nem egy templom, hanem a Parlament.

Csodás épület, amit mindenképpen meg kell nézni

– ajánlja a vlogger, ahogy azt is, hogy aki teheti, az éjszaka tegyen egy hajókirándulást a Dunán. Leginkább nyáron, amikor megfelelő hozzá az időjárás.

Budapesten nem lehet idilli parti sétát tenni, mint más városokban, mivel úgy döntöttek, egy utat építenek mellé

– mondja kiérve a rakpartra, ahol dicséri az „elgondolkozató holokauszt-emlékművet”, a cipőket a Duna-parton.

Innen visszatért a Károly körút, Madách tér sarkára, ahol megivott egy korsó sört, mivel úgy emlékezett ezer forintért árulják. Végül 1320 forintot fizetett az italért, ami a költségvetésének 29 százalékát tette ki.

És hogy sikerült-e a kihívás? Igen, összesen 4510 forintot fizetett ki John Mac Travels, aki nagyon élvezte a kirándulást – meséli a videója végén a Keleti-pályaudvar előtt. Azért innen jelentkezett be, mert innen egy hálókocsis vonattal ment át Erdélybe, Brassóba, erről szól a következő videója.

The post Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest