Hónapok óta hezitáltam, hogy nekifogok végre a lakásfelújításnak. A konyhám már rég megérett a cserére, a fürdőszoba sem az a hely, ahová egy hosszú nap után szívesen belép az ember, és a gardróbról (pontosabban az annak hiánya okozta káoszról) pedig inkább ne is beszéljünk.
De valahányszor elképzeltem, mennyi idő, pénz és energia kell egy ilyen projekthez, mindig meghátráltam. Hiszen laikusként hogyan is tudhatnám, mi a jó ár és a megfelelő minőség?! A megbízhatóság pedig sokszor a szerencsén múlik. Féltem attól, hogy rosszul választok, hogy valami kimarad, hogy elúszik a költségvetés – így az álomból káosz lesz.
Egy ismerős javaslatára döntöttem végül úgy, hogy teszek egy próbát, rászánok egy délelőttöt a keresgélésre.
De nem a magam káoszában, hanem céltudatosan, és megnézem az OBI új Design Stúdióját, amelyről annyi jót mesélt.
Inspirációk, amelyek elindítják a képzeletet
Amikor beléptem az áruházba, még éreztem magamban a bizonytalanságot, de a stúdió hangulata magával ragadott, mintha egy teljesen új világba csöppentem volna.
A Design Stúdió bemutatótere olyan volt, mint egy elegáns lakberendezési magazin, a különböző mintakonyhák és gardróbok nem csupán szépek, hanem ötletesek voltak, mindegyik más stílust, más életformát idézett – mintha valós emberek valós élete inspirálta volna őket. Volt könnyed, skandináv hangulatú fehér konyha, ahol szinte érezni lehetett a friss reggeli kávé illatát; de ott volt mellette egy elegáns, diószínű, modern szekrénysor, amelyből áradt a rend és a nyugalom.
A terek és színek azt sugallták: lehet ezt jól csinálni! A Design Stúdió szakértői türelmesen, lépésről lépésre magyarázták el, milyen lehetőségek közül választhatok, hogyan működik a tervezés, és mire figyeljek oda a méretek, elrendezések vagy épp a burkolatok kiválasztásánál.
Amikor pedig megtudtam, hogy a tervezés 2025. december 31-ig teljesen ingyenes, máris tudtam, a legjobb helyen vagyok.
Ami igazán meglepett, az a választék sokszínűsége: számtalan variálható elem, különböző előlapok, munkalapok, fogantyúk, sőt még kiegészítő világítási rendszerek is választhatók. És tényleg kiderült, hogy minden egyes részletet testre lehet szabni a modern minimalizmustól a klasszikus, melegebb tónusokig.
Mindjárt el is időztem az előlapoknál, hiszen cikáztak a gondolataim, mit is válasszak? Egy egyszerű, letisztult vagy egy gazdagabb textúrájú, trendi felületet? Matt legyen vagy fényes? Esetleg laminált vagy famintázatú?
A munkalapok széles választéka is elkápráztatott, azt éreztem, nem kell kompromisszumot kötnöm a tartósság és a stílus között: találtam praktikusat és strapabírót, de olyat is, amely inkább a vizuális hatásra helyezte a hangsúlyt.
A fogantyúk változatossága pedig azt erősítette meg bennem, hogy egy apró, de annál fontosabb választás is nagyon sokat számít.
Bő választék, gyors szállítás
Ami nagy könnyebbség, hogy már gépek közül is lehet válogatni a MediaMarkttal közös akció keretében, azaz nem csupán azok a sima gáztűzhelyek vannak, mint régen, hanem a beépíthető készülékek is megtalálhatóak a mosogatógéptől a mikrohullámú sütőkig.
A választék bő, a festett, lakkozott és laminált anyagoktól, a bemart és sima fogantyún, illetve háromfajta, különböző minőségű vasalaton át egészen a fékezős, becsapódásgátló ajtókig minden megtalálható.
Ahogy Kiss Bence, Design Stúdió-koordinátor fogalmazott, itt a legolcsóbb is jó minőséget takar.
„A konyhabútorokat nagyjából két héten belül szállítjuk le. Az alsó és a felső bútorok is egyedi tervezésűek, bár fix mérettel bírnak 15-80 centiméteres szélesség között. A korpuszok kétféle színben vannak: sima, egyszerű fehér, illetve antracitszínű, ha sötétebb front van hozzá, hogy ne világítson annyira” – avatott be a szakmai rejtelmekbe a szakember.
Gondolattól a látványtervig
A Design Stúdió nagy előnye a szakértő tervező segítsége, az álom a gondolatvilágtól kezdve pillanatok alatt a számítógépen láthatóvá válik, előbb két-, majd háromdimenziós rajz formájában is.
Az egész folyamat kifejezetten gördülékeny: néhány alapadat (méretek, nyílászárók, színek) után pillanatok alatt 3D-s látványterv született. A monitoron pedig ott állt a konyha, amit eddig csak fejben képzelt el az ember.
„Az a vásárló, aki különösebb ötlet nélkül, csupán tájékozódni jön, egy űrlapot kap tőlünk, ami egyfajta tájékoztatóként szolgál az első fontos lépéshez, hogy hogyan tudja megmérni a leendő bútor helyét” – mondta Kiss Bence, aki szerint nem ördöngösség az elkészült bútorok helyre illesztése.
„Ha a vásárló magának szeretné összeszerelni, olyan dokumentációt kap, amely megmutatja, melyik doboz, mit rejt és hova kerül a tervrajzon, és így bárki össze tudja rakni.
De ha nem megy, akkor az OBI összeszerelés-szolgáltatása is segít. Akár már a tervezés fázisában egy méréssel – akkor biztosan befér minden bútor a helyére.
Minőség és ötletesség kéz a kézben
Az OBI nemcsak a látványra, hanem a tartósságra is figyel: a vastag előlapok és korpuszok, a márkás vasalatok és a minőségi anyaghasználat garantálják, hogy az új konyha ne csak szép, de hosszú távon is megbízható legyen.
A tervező minden részletre odafigyelt – például a praktikus tárolási megoldásokra, amikből rengeteg kreatív ötletet mutatott: fiókbetétek, sarokkihúzók, rejtett szemetesek… apróságok, amelyek a mindennapokat könnyebbé teszik.
A Design Stúdió legnagyobb előnye, hogy nem kell különböző helyekről összeszedni a felújításhoz szükséges elemeket: a bútorok mellett itt találhatók a járólapok, szaniterek, fűtési megoldások és festékek is.
A tervezés tehát nem ér véget a látványtervnél – az OBI a folyamatot A-tól Z-ig végigkíséri, a tervezéstől egészen a beszerelésig.
Már kilenc helyen az országban
Az OBI Budapesten és környékén kilenc, vidéken pedig huszonkettő áruházzal, valamint egy bemutatóteremmel rendelkezik, ezek közül a szolgáltatás jelenleg kilenc áruházban érhető el. Ráadásul azon túl, hogy nagy könnyebbséget jelent a tervezésben, a Design Stúdió árajánlatai is kedvezőbbek sok esetben, mint a piaci vetélytársaké.
Kiss Bence szerint
Volt már olyan, hogy jött valaki egy máshol elkészített kalkulációval, átszámoltuk és végül bennünket választott.
A cikk az OBI támogatásával készült.
The post Megálmodtam, az OBI megtervezte – így működik az új Design Stúdió first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





