Megbírságoltak egy arizonai férfit, mert ingyen palackozott vizet osztott a járókelőknek – írja a New York Post. A Goodyearből származó David Martint a lakásulajdonosok egyesülete (HOA) büntette meg, miután egy hűtőtáskát hagyott az autófeljáróján, tele ásványvízzel. A férfi bíróság elé akarja állítani őket, amihez 50 ezer dollárt (kb. 17 millió forint) gyűjt.
Martin 2020-ban segíteni akart az embereken a nagy hőségben, ezért helyezte ki a hűtőládát, de a HOA szerint nem csinálhat ilyet, szabaddá kell tennie az autófeljárót. Martint 2024-ben 25 dollárra büntették meg, majd miután nem fizetett, száz dollárra emelkedett a bírság, jelenleg 650 dollárt követelnek tőle. A férfi úgy véli, hogy a hűtő semmilyen szabályt nem sért, ráadásul felbecsülhetetlen értékű szolgáltatást nyújt a környékén, ahol tombol a hőség. Az ügy elég nagy nyilvánosságot kapott.
Martin több újság címlapjára is felkerült és számos riportban szerepelt, ezután pedig rengeteg támogatást kapott.
Az emberek eddig több mint 150 láda palackozott vizet küldtek nekem
– mondta.
Az egyesület azt közölte, hogy nem ellenzik, hogy egy lakó palackozott vizet biztosítson a közösségen belül, szerintük azonban a közösség szabályai nem teszik lehetővé, hogy egy lakó a garázsuk mellett található, a szomszédos ingatlanról is látható hűtőládából osztogassa a palackozott vizet.
A csata már több mint egy éve húzódik, Martin most vissza akar vágni és be akarja perelni a szövetséget, amihez nagyjából 40-50 ezer dollárra lenne szüksége. Martin azt közölte, hogy nem sért szabályt, mivel a hűtőt minden este beviszi. A férfi petíciót is indított a lakók körében, hogy menesszék a szövetség három igazgatósági tagját, akik szerinte bosszúhadjáratot folytatnak ellene.
A férfi hozzátette, hogy ha egy bíróság kimondja, hogy a vizek valóban megsértik a háztulajdonosokkal kötött megállapodást, akkor más módot keres, hogy vízzel lássa el a környékbelieket, de most az a legfontosabb számára, hogy ügyvédet szerezzen, és a bíróság elé vigye az ügyet.
The post Megbírságoltak egy amerikai férfit, mert ingyen vizet osztott az embereknek a kánikulában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu